DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Max Verstappené a pole az F1-es Olasz Nagydíjra

Rendkívül kiélezett, szoros időmérőt hozott az Olasz Nagydíj, amelynek végén többen is eséllyel pályáztak a pole-ra, végül Verstappen szerezte meg.

Max Verstappen szerezte meg a pole-pozíciót a vasárnapi Olasz Nagydíjra: elképesztően szoros időmérőt láthattunk, ahol századmásodpercek döntöttek, végül a holland rakta össze a legjobb kört a Q3-ban - elsőre és másodikra is. 

Lando Norris elrontotta az első körét, de a másodikat megnyomta, megelőzte Oscar Piastrit, de Verstappen az utolsó pillanatban visszavette tőle az első helyet, így egy Red Bull rajtolhat az élről.

ver_4



Norris a második, de megelőzte Piastrit, vagyis a legfontosabb feladatát teljesítette, míg Piastri mellől, a második sorból Charles Leclerc rajtolhat a Ferrarival - ő elsőre nagyon közel volt a pole-hoz, de a második próbálkozása során nem tudott tovább javulni, így előzte meg a két McLaren.

Lewis Hamilton remekül ment ezen az időmérőn, ötödik lett, de még Zandvoortból hoz magával egy öthelyes rajtbüntetést, így hátrébb csúszik majd a listán.

A Mercedesnek nem volt reális esélye a mezőny elejére, a hatodik-hetedik helyre volt most elég a konstrukció, a best of the rest címet pedig az újabb parádés kört futó Gabriel Bortoleto vitte el a Sauberrel.

A Q2 érdekessége az volt, hogy vajon kiesik-e Norris: a brit elrontotta az első, majd túlóvatoskodta a második körét, így használt gumikon, bőven a kockás zászló belengetése után tudott futni egy harmadik próbát, amivel végül bejutott – az ötödik legjobb időt produkálta, ezzel menekült be és biztosította a helyét a Q3-ban.

Kiesett ellenben a két Williams, a pénteki nap sztárjai elvéreztek: Sainz a 13., Albon a 14. helyen zárt, abszolút reménytelenek voltak ebben a fontos periódusban – velük együtt esett ki Bearman, Hülkenberg és Ocon. Hülkenberg megint kikapott egy körön a Q3-ba jutó Bortoletótól.

A Q1-ben ért véget a két Alpine, Lance Stroll és némi meglepetésre a két Racing Bulls időmérője: a zandvoorti dobogós Isack Hadjar csak a 16. helyen zárt, Liam Lawson körét elvették, Franco Colapinto pedig legyőzte házon belül a friss szerződést kapó Pierre Gaslyt.

Vasárnap 15:00-kor jön a futam!

Az F1-es Olasz Nagydíj időmérőjének végeredménye:

Helyezés Pilóta Csapat Köridő
1. Max Verstappen Red Bull 1:18,792
2. Lando Norris McLaren +0,077
3. Oscar Piastri McLaren +0,190
4. Charles Leclerc Ferrari +0,215
5. Lewis Hamilton Ferrari +0,332
6. George Russell Mercedes +0,365
7. Andrea Kimi Antonelli Mercedes +0,408
8. Gabriel Bortoleto Stake +0,598
9. Fernando Alonso Aston Martin +0,632
10. Yuki Tsunoda Red Bull +0,727
11. Oliver Bearman Haas  
12. Nico Hülkenberg Stake  
13. Carlos Sainz Williams  
14. Alexander Albon Williams  
15. Esteban Ocon Haas  
16. Isack Hadjar Racing Bulls  
17. Lance Stroll Aston Martin  
18. Franco Colapinto Alpine  
19. Pierre Gasly Alpine  
20. Liam Lawson Racing Bulls  
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: