A rossz kommunikáció miatt nem próbálta meg a közepes gumikat a Q3-ban George Russell – ezt mondta a Mercedes brit pilótája a monzai időmérőt követően.
Russell a rádióban kérdezte a csapatától, hogy miért nem a közepes keverékű abroncsokat kapta, hiszen azokat kérte – a csapat viszont nem is értette a kérdést.
„A Q1-ben a közepes gumikkal voltunk a leggyorsabbak. A Q2 után azt mondtam, hogy a közepes gumikat szeretném használni, mert komfortosabban éreztem magam azokon” – mesélte.
„Nem ez volt az első alkalom ebben a szezonban, hogy a közepes gumik, legalábbis egyes autók esetében, gyorsabbak voltak. Nem fogok itt állni és azt mondani, hogy „bárcsak” – végül is nem végeztünk jó munkát a Q3-ban. Egy kicsit bosszantó” – fogalmazott.

Őszintén szólva valószínűleg nem voltam elég egyértelmű. A Q1 után csak annyit mondtam, hogy a közepes gumikat szeretném használni, és a Q2 közepén még egyszer hangsúlyoztam. Megkérdeztem, hogy tartjuk-e magunkat a tervhez, és igennel válaszoltak, de én azt hittem, hogy a terv a közepes gumik használata, ők pedig azt hitték, hogy a lágy gumik használata. Számomra elég egyértelmű volt a teljesítményünk alapján. Egy kis hiba történt mindkét oldalról.”
A futammal kapcsolatban jó tempóra, de nehéz előzésekre számít az ötödik helyről.
A versenytempónk valószínűleg jobb lesz, mint a Ferrarié, de ők nagyon gyorsak az egyenesekben, ezért meg kell próbálnunk Leclerc elé kerülni a rajt után, különben elég hosszú és frusztráló verseny lesz mögötte.”