Szinte tökéletes kört futott, de aztán beütött a valóság – így összegzett a monzai időmérő negyedik helye után Charles Leclerc.
A Ferrari klasszisa a Q3 első próbálkozásai után még századmásodpercekre volt az első helytől, átmenetileg vezetett is, de másodjára nem tudott javítani, míg a két McLaren és Max Verstappen igen – így maradt neki a negyedik hely.
„Tudtam, hogy az első köröm – nem szeretem azt mondani, hogy tökéletes, és nem hiszem, hogy bárki is valaha is tökéletes kört futna –, de azt hiszem, ez volt a legközelebb ahhoz, amit egy időmérő körben el akartam érni, és tudtam, hogy nehéz lesz ezt a kísérletet a második körben megdönteni. Ami nem is sikerült” – mondta Leclerc.
„Amikor láttam, hogy Max az élre állt, tudtam, hogy a legtöbb esetben a Q3 második körében lehet a legjobb kört futni, és ott kell minden kockázatot vállalni. Tudtam, hogy én viszont már az első körben minden kockázatot vállaltam, a második próbálkozásnál kicsit többet akartam, de nem sikerült.”

„Nem bánom, mert szerintem most ez a maximum, amit elérhettünk. De persze ha egyszer az első helyen látod magad, akkor hiszel benne, hogy összejöhet. Aztán a valóság utolért minket” – fogalmazott a monacói.
Tavaly bravúros győzelmet aratott itt Monzában Leclerc, de szerinte ezúttal kevesebb esélyük lesz erre:
„Tavaly is szinte lehetetlen volt. Más stratégiát alkalmaztunk, ami segített nekünk a győzelemben. Úgy gondolom, hogy idén valójában még nehezebb, mint tavaly, és a stratégia is mindenki számára egyértelműbb. Így nehezebb lesz valami mást csinálni. Ha holnap nyerünk, akkor nagyon meglepődöm, de soha ne mondd, hogy soha.”