Az F1-es Olasz Nagydíj péntekjén is folytatódott Andrea Kimi Antonelli rossz sorozata: a második szabadedzésen a Lesmo 2-es kanyarban beleforgott a sóderágyba, amely miatt egyfelől piros zászlóval félbeszakították a tréninget, másfelől számára kiesett nagyjából 50 percnyi gyakorlás.
Az így az eredménylistán csak 19. helyen záró hazai pilóta ennek ellenére is bizakodó a folytatást illetően – így nyilatkozott a nap végén a hibájáról és az edzéseiről az újonc az F1 TV kamerái előtt:

„Egyszerűen csak kissé túl keményen nyomtam a tapadásért abban a pillanatban. Kár volt érte. Jól alakult a nap addig: jól sikerült az első szabadedzés, és a második eleje is erősnek tűnt. Így is nagy az önbizalmam, csak nyilván holnap kicsit eltérő programot kell majd végrehajtanom. Igyekszünk mindenre felkészülni.”
„Meglehetősen magabiztosnak éreztem magam előtte” – tette hozzá Antonelli. „Jó irányba haladtunk a beállításokkal. Nyilvánvalóan kár, hogy ezzel köröket buktunk, de a magam részéről igyekszem felkészülni és a lehető legjobb munkát végezni szombaton.”
Szoros időmérőt várnak a Mercedes-pilóták
Antonelli egyébként kiélezett kvalifikációra számít szombaton a hazai nagydíján: „Úgy gondolom, az időmérő rendkívül szoros lesz, mint mindig. Nagyon szorosnak tűnik a helyzet, négy tizeden belül volt tíz autó. Nagyon szoros lesz. De mint mondtam, eléggé jónak érződött ma a tempó. Csak meg kell próbálnunk a lehető legjobb munkát végezni, és igyekszünk majd a lehető legelőrébb startolni.”

Hasonlóan vélekedett alapvetően a csapattárs George Russell is, akinek az első szabadedzése néhány pillanattal korábban ért véget egy hidraulikus hiba miatt, míg az FP2-en csupán tizedik lett – igaz, kevesebb mint négy tizedmásodperces hátránnyal.
„Trükkös nap volt, hogy őszinte legyek” – értékelt a Mercedes britje. „Amikor Monzában érkezünk és váltunk az alacsony leszorítóerős csomagra, az autó mindig olyan érzetet nyújt, mintha lebegne, és eléggé izgága a hátulja. Nem éreztem semmi látványosat a magunk részéről ma.”
„Természetesen nagyon szoros a helyzet az eredménylistán, azt hiszem, tizedik voltam, de csak háromtizedes hátránnyal, ami általában azt jelentené, hogy csak a McLarenek mögött vagyok. Szoros, holnap is ugyanerre számítok, és biztos vagyok benne, hogy érhetünk el még javulást.”