Lewis Hamilton vezetésével Ferrari 1-2-t hozott a Formula-1-es Olasz Nagydíj első szabadedzése péntek kora délután: a vörösök a lágy gumikon ragadták magukhoz a kezdeményezést. Jól kezdett szokás szerint Monzában a Williams is, hiszen Carlos Sainz harmadik lett, megelőzve Max Verstappen Red Bullját, míg a McLaren csaknem egy másodpercet kapott a hatodikként végző Lando Norrisszal.
Több kisebb hibát is hozott szokás szerint a nyitó gyakorlás Monzában, ahogy a pilóták a határokat keresték. Az 1-es kanyar bukóterét többen is átvágtak, néhányan belenyaltak a sóderágyba a Lesmo 2-nél – Lando Norris mindkét listára feliratkozott –, míg az Alpine-nál Franco Colapinto autójában erre az edzésre lehetőséget kapó Paul Aron meg is forgott a Roggia-sikánnál, miután jobb oldali kerekeivel elcsípte a füvet.

Egy ízben a piros zászló is előkerült az egyórás edzés során: Isack Hadjar az Ascari-sikánnál hordott fel rengeteg kavicsot a pályára, annak takarítása miatt szakították félbe a körözést. Charles Leclerc-t amúgy rövid ideig vizsgálták, mivel épp a piros belengetésekor előzött egy Saubert, de mivel túl nagy tempóról már nem tudott megfelelően lelassítani, természetesen nem jött büntetés.
Ami a tempót illeti: a tréning első felében a közepes abroncsokon leginkább Max Verstappen neve tűnt fel az élen a Red Bull-lal, de kifejezetten elöl szerepelt a nagy végsebességet és kis légellenállást igénylő helyszíneken, így Monzában évek óta különösen erősnek tűnő Williamsek is.

A lágy abroncsokra váltva aztán a Ferrarik ragadták magukhoz a kezdeményezést: előbb Leclerc, majd pedig Lewis Hamilton került az első helyre, a hétszeres világbajnok 1:20,117-es körét pedig nem javította már meg senki más, így az ő vezetésével végzett 1-2-ben hazai nagydíjának első szabadedzésén a Scuderia!
A Ferrarik mögött Carlos Sainz lett a harmadik a Williamsszel, de már bő fél másodperces hátránnyal Hamilton mögött, és épp csak megelőzve Verstappent. Őket Andrea Kimi Antonelli követte a Mercedesszel, míg a McLaren a hatodik helyen tűnt fel először Norris révén – jóllehet, Oscar Piastri autóját Alex Dunne vezette az FP1-en, ő pedig csak 14. lett (a másik vendégszereplő, a már említett Aron utolsó lett).
A top 10-ben a másik Williamsszel a kemény gumikon hetedik időt autózó Alexander Albon, a legvégén műszaki probléma miatt félreálló George Russell, valamint Fernando Alonso és Isack Hadjar fért még be. Folytatás 17 órától a második szabadedzéssel.
Az 1. szabadedzés végeredménye:
| 1. | Lewis Hamilton | Ferrari | 1'20.117 | |
| 2. | Charles Leclerc | Ferrari | 1'20.286 | 0.169 |
| 3. | Carlos Sainz | Williams/Mercedes | 1'20.650 | 0.533 |
| 4. | Max Verstappen | Red Bull/Honda RBPT | 1'20.692 | 0.575 |
| 5. | Kimi Antonelli | Mercedes | 1'20.940 | 0.823 |
| 6. | Lando Norris | McLaren/Mercedes | 1'21.021 | 0.904 |
| 7. | Alexander Albon | Williams/Mercedes | 1'21.073 | 0.956 |
| 8. | George Russell | Mercedes | 1'21.110 | 0.993 |
| 9. | Fernando Alonso | Aston Martin/Mercedes | 1'21.114 | 0.997 |
| 10. | Isack Hadjar | Racing Bulls/Honda RBPT | 1'21.158 | 1.041 |
| 11. | G.Bortoleto | Sauber/Ferrari | 1'21.172 | 1.055 |
| 12. | Nico Hülkenberg | Sauber/Ferrari | 1'21.179 | 1.062 |
| 13. | Liam Lawson | Racing Bulls/Honda RBPT | 1'21.201 | 1.084 |
| 14. | Yuki Tsunoda | Red Bull/Honda RBPT | 1'21.292 | 1.175 |
| 15. | Lance Stroll | Aston Martin/Mercedes | 1'21.295 | 1.178 |
| 16. | Alex Dunne | McLaren/Mercedes | 1'21.606 | 1.489 |
| 17. | Esteban Ocon | Haas/Ferrari | 1'21.642 | 1.525 |
| 18. | Pierre Gasly | Alpine/Renault | 1'21.653 | 1.536 |
| 19. | Oliver Bearman | Haas/Ferrari | 1'22.058 | 1.941 |
| 20. | Paul Aron | Alpine/Renault | 1'22.153 | 2.036 |