DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Hamilton motivált: „Újra élvezni akarom!”

A szezon első felében túl nagy volt a nyomás, így „nem volt a legélvezetesebb” az F1-es szereplése – de hisz a Ferrariban és abban, hogy jobb lehet az őszi szezonjuk.

Motiváltan érkezett meg a nyári szünet utáni első nagydíjra Lewis Hamilton, aki Zandvoortban elmondta: az idény első felében nem mindig élvezte a versenyzést a rájuk nehezedő nyomás miatt, így a fő célja, hogy újra jól érezzék magukat – miközben hisz benne, hogy jó irányba is haladnak a Ferrarival.

Hamilton a vakációt megelőző F1-es Magyar Nagydíjon idei mélypontjára jutott a pályán és azon kívül egyaránt, hiszen az időmérőn és a futamon sem fért a top 10-be, a nyilatkozataiban pedig olyanok hangzottak el, hogy „haszontalannak” érzi magát és a Scuderiának pilótát kellene cserélnie.

A Holland Nagydíj csütörtökjén azonban újra motiváltnak tűnt a hétszeres világbajnok – így felelt arra a kérdésre, hogy bízik-e abban, hogy a szezonja második felében fordíthat az eddigi küszködéshez képest.

f1-hamilton-ferrari-1



„Eltökéltnek és motiváltnak érzem magam, igen. Keményen fogunk dolgozni, lehajtjuk a fejünket, igyekszünk változtatni néhány dolgon a hozzáállásunkban, és elkezdjük jól érezni magunkat.”

„Akkora volt a nyomás a szezon első felében, hogy nem volt a legélvezetesebb. Szóval csak emlékeztetni kell magunkat arra, hogy imádjuk, amit csinálunk. Együtt vagyunk ebben, és megpróbáljuk jól érezni magunkat.”

Amikor rákérdeztek, mit értett pontosan nyomás alatt, Hamilton így felelt: „Végső soron az, hogy mindenen úrrá legyünk, amilyen mennyiségű munkát el kellett végeznünk, ahány forgatáson részt kellett vennünk, és az új, igen-igen nagy csapatba való beilleszkedés. Ez a sportunk legnagyobb márkája is egyúttal. Szóval mindezek kombinációja elég sok volt.”

Hamilton hangsúlyozta, hogy a fő célja az, hogy újra élvezze azt, amit csinál: „Valószínűleg ez a legfontosabb, elvégre ezért kerültem ebbe a sportba, mert jól éreztem magam benne. Szerintem bárkire igaz bármilyen karrier esetén, hogy ha nem élvezi, amit csinál, akkor miért csinálja?”

f1-hamilton-ferrari-2

„Gyakran annyi lehet a zavaró zaj, hogy szem elől veszíted, mi az igazán fontos. Ezért mondom ezt, hogy szeretném újra élvezni. Csatlakoztam a csapathoz, amelyről mindig álmodtam, de olyan sok volt a zaj körülöttünk, hogy ez valamelyest beárnyékolta azt, hogy kiélvezzük. Itt az idő ezeket félretenni és újra arra koncentrálni, hogy imádjuk, amit csinálunk.”

 

Látja a pozitívumokat és hisz az irányban

„A jó abban, amikor van időd kikapcsolni, az egyfajta újraindítással ér fel” – folytatta Hamilton a Formula.hu jelenlétében. „Volt időm átgondolni, különösen a múlt héten, hogy hol tartunk, min szeretnénk javítani, milyen folyamatokon, és mit szeretnénk kipróbálni és változtatni.”

„Rengeteg potenciált látok. Sok pozitívumot lehetett magunkkal hozni a szezon első feléből, még ha nem is feltétlenül tűnt a legbiztatóbbnak, de ezekre építhetünk.”

„Úgy gondolom, sokat fejlődtünk és fejlődünk is csapatként. A megfelelő irányba haladunk, és szerintem elkezdtük finomhangolni az újításokat, amelyek Spában érkeztek. Apránként, versenyről versenyre haladva elkezdünk egyre többet kihozni belőlük, szóval remélhetőleg ezen a hétvégén is igaz lesz ez.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: