DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Tisztázta az FIA: büntetéssel kezd Bottas

Módosítottak ugyan a szabályzaton, ám az nem érvényes visszamenőlegesen a korábban kiosztott szankciókra – azaz kapásból rajthelybüntetéssel nyit a Cadillac az F1-ben.

Bár egy ideig úgy tűnt, hogy a sportszabályzat nemrégi módosítása miatt megússza, az FIA világossá tette: Valtteri Bottas tavaly kapott rajtbüntetése érvényben marad, így kapásból öthelyes hátrasorolással nyit majd a Cadillac az F1-ben.

Kedden hivatalossá vált, hogy Sergio Perez mellett Bottas lesz a Cadillac 2026-os F1-es pilótája. A finn kapcsán érdekesség, hogy karrierje eddigi utolsó versenyén, a 2024-es szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon két balesetet is okozott, melyek közül a második következtében kiesett, s nem tudta letölteni a Kevin Magnussennel való ütközésért járó büntetést, amelyet így öt rajthelyes visszasorolássá alakítottak – a következő versenyre, melyen részt vesz majd.

f1-bottas-2024-sauber



Mint mi is írtunk róla, sportszabályzat júliusi módosítása alapján azonban úgy tűnt, a rajthelybüntetések (például a büntetőpontokhoz hasonlóan) 12 hónap után elévülnek. A szabályzat B1.10.4.g pontjának módosított szövege így szól ugyanis: „A rajtbüntetést (bármennyi helyről szól) a következő sprinten vagy futamon kell letölteni, melyen a versenyző a következő 12 hónapos periódusban részt vesz.”

Az FIA azonban hamar tisztázta: a nemrég módosított szövegezés visszamenőlegesen nem érvényes a változtatás előtt kiosztott szankciókra. „Jelen állás szerint a büntetés érvényben marad, mivel nincs olyan mechanizmus, amely visszamenőlegesen módosítaná az aktuálisan hatályos szabályok alapján kiosztott büntetést” – közölte a RacingNews365.com megkeresésére az FIA egyik képviselője, aki hozzátette: a változtatás célja, hogy a jövőben elkerüljék a hasonló abszurd helyzeteket.

Mindenesetre ez azt jelenti, hogy Bottas kapásból öthelyes rajtbüntetéssel debütál majd a Cadillacnél a 2026-os idénynyitó Ausztrál Nagydíjon – hacsak addig nem áll rajthoz például beugróként a Mercedesszel. Rajta kívül egyébként Robert Svarcman és Jenson Button is rendelkezik rajtbüntetéssel a „következő futamára” (előbbi a tavalyi mexikói szabadedzésen, utóbbi még a 2017-es Monacói Nagydíjon gyűjtötte be), ám őket aligha látjuk már Formula-1-es futamon.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: