„Sok minden zajlik a háttérben, ami… ami nem jó” – fogalmazott meg újabb rövid, de hangzatos nyilatkozatot a csalódáskeltő Magyar Nagydíjat követően Lewis Hamilton.
Miközben ferraris csapattársa, Charles Leclerc a pole-ból indulva csak a karosszéria-problémái miatti tempóvesztés okán csúszott le a dobogóról, Hamilton a 12. helyről startolva ebben a pozícióban is látta meg a kockás zászlót a 40. hungaroringi F1-es futamon.
A hétszeres világbajnok szombaton új mélypontot ért el nyilatkozatai terén is, hiszen a tv-interjúk során „haszontalannak” nevezte magát, és azt javasolta a Ferrarinak, hogy versenyzőt kellene cserélniük. Nos, a versenyt követően sem volt bőbeszédűbb vagy lelkesebb a brit…

A Sky Sports F1-nek adott interjúja azzal kezdődött, hogy Hamilton úgy felelt a Max Verstappennel történt, a felügyelők által is vizsgált 4-es kanyaros incidenst érintő kérdésre, hogy „nem igazán emlékszik rá”.
Aztán pedig az egy nappal korábbi említett megjegyzéseire és arra terelődött a szó, hogy nem tudja-e valahogy fellelkesíteni magát, vagy pedig jobban körül tudná-e írni azt, amire szombaton célzott:
„Nem különösebben. Ha valamit érzel, akkor azt érzed. Sok minden zajlik a háttérben, ami… ami nem jó… Szóval… igen” – fogalmazott teljesen letörten a 40 éves pilóta.
Azt azért hangsúlyozta Hamilton, hogy nem szeretett ki a versenyzésből és az F1-ből, így felelt az erre irányuló kérdésre: „Nem, továbbra is szeretek versenyezni.”