A szabadedzések után már nem sokkolta az időmérős nyolcadik helye Max Verstappent a Hungaroringen: elmondása szerint bármit is próbáltak változtatni a Red Bullon, egyszerűen semmi sem működött, semmi sem mutatott irányt számukra, hogy merre kell haladniuk.
Már pénteken is küszködött a regnáló világbajnok, és ezúttal a szokásos szombati feltámadás is elmaradt: a holland csupán a nyolcadik helyre kvalifikálta magát a 40. Formula-1-es Magyar Nagydíjra. A 27 éves versenyzőt azonban nem igazán sokkolta a helyezése, sőt:

„Ha megnézzük az egész hétvégét, örülnünk kell annak is, hogy bejutottunk a Q3-ba, mert többször voltunk a top 10-en kívül, mint belül. Úgyhogy igen, nagyon nehéz, egész hétvégén nincs tapadás… elöl és hátul sem… És ugyanez volt az időmérőn is. Szóval számomra nem volt ez igazán sokk, ugyanúgy vezettem, ahogy eddig is éreztem.”
Arra a kérdésre, hogy sikerült-e megtalálniuk, mi okozza a problémáikat ezen a hétvégén, így felelt Verstappen: „Nem, egyértelműen nem, különben már változtattunk volna rajta. De valahogy ezen a hétvégén semmi sem látszik működni.”
Amikor rámutattak a Formula.hu jelenlétében zajló sajtóbeszélgetésen, hogy tavaly sem a Hungaroring volt a Red Bull legerősebb helyszíne, Verstappen emlékeztett, hogy azért egy éve még közel voltak a pole-hoz, szóval sokkal versenyképesebb volt alatta a technika, mint most.

„De ezen a hétvégén az első körtől éreztem, hogy messze vagyunk. Sokat mentünk és próbálkoztunk, de semmi sem mutatott irányt, és ez a legnagyobb probléma. Mivel általában amikor sokat változtatsz, az mindig mutat pozitívumokat vagy negatívumokat, de most egyszerűen semmi sem működik. Mintha csak körbe-körbe mennénk, és semmi sem ad ötletet arra, hogy mit kellene csinálnunk.”
Adhatnak-e bármiféle reményt az elmúlt nagydíjakon bevetett fejlesztések a nyári szünet utáni futamokra? „Már amúgy sem vagyunk harcban a bajnokságért, úgyhogy csak próbálunk jó hétvégéket teljesíteni. És ez eddig egyértelműen egy rossz. Nem volt egyetlen kör vagy kanyar sem, amikor jól éreztem magam, úgyhogy egész hétvégén csak csúszkáltam.”
Ami a vasárnapi esélyeket illeti, Verstappen bizonytalan abban, hogy mit érhetnek el a nyolcadik pozícióból: „Van talán néhány autó előttünk, akikkel esetleg harcolhatok kicsit… Viszont eközben Lewis [Hamilton] meg hátrébb van, és szerintem nem ott kellene lennie, úgyhogy ő pedig előre fog törni.”