Kanadában kiemelkedő teljesítményt nyújtott a Mercedes csapata George Russell első és Kimi Antonelli harmadik helyezésével, azonban ezen a villanáson kívül hanyatló formában láthatjuk az alakulatot. A Belga Nagydíjat követően Russell egy nagyobb volumenű tárgyalást említett, melyre a Magyar Nagydíjat megelőzően került sor – erre pedig sok platform ’krízisértekezletként’ hivatkozott.

A Hungaroringen Toto Wolff válaszolt a híresztelésekre – elmondása szerint semmiféle krízishelyzetről és beszélgetésről nincs szó. A Formula.hu helyszíni jelenlétében és a SkySports F1 Germany oldalának így nyilatkozott a csapatfőnök:
„Ez az egész krízistárgyalás, amit kitaláltak, értelmetlen. Minden héten tartunk értekezletet arról, hogy hol is vagyunk az autóval, és milyen irányba érdemes fejleszteni – és ezen értekezletek egyike a múlt héten volt. Előre megterveztük, a pilóták is részt vettek rajta, néhány havonta ilyet is beiktatunk. Ennyi volt a ’nagy’ értekezletünk – érdekes témákról esett szó.”
„Talán azért érthették félre az emberek, mert nagyobbnak hangozhatott a tárgyalás a szavainkból, mint amilyen valójában. Minden hónapban egyeztetünk a gyárban dolgozókkal – míg a pályán tartózkodó kollégákkal hetente egyeztetünk. Semmi abnormális nincs ebben. A mostani tárgyalást már három-négy hete lefixáltuk, ahogyan az eddigiekkel is tettük. A teljesítményünk eléggé visszaesett az elmúlt hat-hét futamon, így muszáj ötletelnünk, miben látunk fejlődési lehetőséget.”

„Számos tényezője van a gyengébb formánknak. Kijelenthetjük, hogy a forró körülmények abszolút nem tesznek jót az autónknak – Spa sem volt meleg futam, de ilyen körülmények között igazán szenvedünk. Nyár, van, lesz még kánikula: a hozott fejlesztéseink nem feltétlen úgy szerepelnek, ahogy vártuk tőlük. Emiatt néhány egységet visszafele fogunk módosítani, visszatérünk az alapokhoz – hátha észrevesszük, mi kerülte el a figyelmünket.”