George Russell „lehangoló teljesítményről” és az év legrosszabb szerepléséről beszél a Belga Nagydíj után. Hiába hozott stabil ötödik helyet, úgy érzi, a hűvös körülmények között a Mercedesnek ennél többre kellett volna képesnek lennie. Akárcsak szombaton, ismét kiemelte, „nagy visszalépés” történt a Mercedesnél – ennek kezdetét a Spanyol Nagydíjra vezeti vissza.
„Ez nagyon lehangoló teljesítmény tekintetében, tényleg meg kell értenünk, mi folyik itt, és miért tettünk meg ekkora lépést hátrafelé, mert a mai körülményekre lehet azt mondani, hogy ideálisak voltak számunkra és az autó számára. És megint csak az év legrosszabb teljesítménye lett belőle. Nagyon le kell ülnünk a héten, és kitalálnunk valamit” – nyilatkozta keserűen Russell a Belga Nagydíjat követően a helyszíni riportereknek.

„Változott az érzet, már nem olyan élvezetes vezetni az autót, mint korábban, hiányzik a hátsó stabilitás, ami az év kezdetén sokkal jobb volt. Kimi és én kollektíven azért hibázunk többet, mert az autót nagyobb kihívás vezetni” – írja fel a sűrűbb vezetői hibákat a nehezebben kezelhető W16 számlájára Russell.
Barcelonában kezdődött a lejtmenet
Russell a küszködés kezdetét is meg tudja határozni: a Spanyol Nagydíjat, amelyen a Mercedes bevetette új első szárnyát. Azzal a versenyhétvégével indult a hanyatlás az istálló számára, ami – leszámítva az épp Russell által megnyert és kettős dobogót hozó Kanadai Nagydíjat – az eredményekben is megnyilvánul.
„Nyilván változott az első szárnyunk Barcelonában, amivel egy kicsit más irányba indultunk el. Azután jöttek az első szárnnyal kapcsolatos gondok, és azóta nagy visszalépés történt. Egyszerű megoldás lehetne visszatérni valamihez, amit korábban használtunk a szezon során, ami az első szárnnyal persze nem lehetséges, de a beállításokkal talán igen. Mindenesetre nagyon furcsa, hogy mennyit estünk vissza” – összegezte Russell.

Ostobaság lett volna korábban elengedni a versenyt
Időjárás miatt a Belga Nagydíj több mint egy órát csúszott: ilyen esetben rendre felmerül a vita, miért nem lehet engedni a versenyt kisebb-közepesebb vízmennyiség mellett. Max Verstappen fel is emelte szavát, hogy indokolatlannak érezte a várakozást, Russell szerint azonban jó döntés született Spában.
„A versenyző mindig menni akar, szeretünk esőben versenyezni, de tény, hogy kétszáz mérföld per órás sebességnél az Eau Rouge-ban szó szerint semmit nem látsz, akár be is köthetnék a szemed. Ez már nem verseny, ez egyszerűen ostobaság. Ezért tekintve, hogy a pályán egyértelműen felszáradás volt várható négy óra után, úgy gondolom, a helyes döntés született” – védte meg a halasztást Russell.