Nem értett egyet a Belga Nagydíj másfél órás elhalasztásával Max Verstappen: a Red Bull négyszeres világbajnoka szerint pár kör a biztonsági autó mögött elég lett volna, hogy kellően megtisztítsák a pályát, és legyen egy esős versenyük, felesleges volt a felvezető kör után lefújni mindent.
Amikor megkérdezték, mikor szerette volna, hogy a verseny elinduljon, Verstappen így válaszolt:
„Három órakor, azonnal. Még az eső sem esett. Természetesen az 1-es és az 5-ös kanyar között elég sok víz volt. De ha két kört megtettünk volna a biztonsági autó mögött, akkor sokkal tisztább lett volna, és a pálya többi része egyébként is készen állt a rajtra.”
„Kicsit kár. Tudtam, hogy Silverstone miatt kicsit óvatosabbak lesznek, de ez sem volt logikus. Akkor jobb lenne azt mondani, hogy ’várjunk, amíg teljesen megszárad’, és slick gumikon induljunk, mert számomra ez nem igazán esős verseny.”

A holland ráadásul hozzátette: ha tudják, hogy nem engedik őket esőben versenyezni, akkor más beállításokat választanak – az eső miatt döntöttek a nagyobb leszorítóerő miatt, ami vízen segített, slick gumikon viszont nem tudtak így előzni, ezért maradt le a dobogóról.
„Hoztunk egy döntést a beállításokkal az intermediate gumikra, aztán szinte csak slicken engedtek minket versenyezni. Ez egy kicsit csalódást okoz, mert Silverstone után megbeszéltük, hogy kicsit óvatosabbak leszünk a döntésekkel. De ez számomra a másik véglet volt.”
„A kocsi beállításával kapcsolatban hozott döntésünk helytelen volt, mert nem engedték, hogy esőben versenyezzünk. Miután áttértünk a száraz gumikra, egyszerűen túl lassúak voltunk az egyenesekben. És az általános egyensúlyi problémák, amikkel ez a kocsi küzd, csak tovább rontották a helyzetet.”