DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Alonso: Úgy tűnik, kedvez nekünk a pálya…

De azt is jó lenne megérteniük, hogy miért – jegyezte meg az F1-es Magyar Nagydíjra harmadik sorba kvalifikáló Aston-pilóta, aki a hátsérüléséről is elárult néhány plusz részletet.

A Hungaroring nyomvonalának és karakterisztikájának tudja be Fernando Alonso, hogy eddig meglepően erősen szerepel az Aston Martin a 40. F1-es Magyar Nagydíj hétvégéjén. A spanyol azt is elárulta: izomszakadással küzd a hátában, de a nyári szünetben ki tudja majd pihenni magát.

Charles Leclerc pole-pozíciója mellett a szombat fő meglepetését még a szabadedzések biztató eredményei ellenére is az Aston Martin szállította, amely kisajátította a harmadik rajtsort Alonsóval és Lance Stroll-lal. A kétszeres F1-es világbajnok szerint leginkább a Hungaroring vonalvezetése passzolhat ennyire az AMR25-ösnek – de azt is jó lenne tudni, miért:

f1-alonso-aston-hun-day2-1



„Azt mondanám, a pálya karakterisztikájának köszönhető. Nem változtattunk jelentősen az autón Spa óta, nem hozott senki fejlesztéseket igazából erre a hétvégére” – magyarázta Alonso a Formula.hu jelenlétében. „Csak a nyomvonal, a karakterisztikája a pályának szemlátomást kedvez az autónknak, és jó lenne ennek az okát megérteni, mert azt használhatnánk a következő versenyeken.”

Arra a kérdésre, hogy előre- vagy hátrafelé kell majd figyelnie a vasárnapi futamon, így felelt a 44. születésnapját néhány napja ünneplő pilóta:

„Nehéz lesz. Örülnék, ha ugyanabban a pozícióban végeznénk, ahonnan indulunk, az ötödik-hatodik hely elég szép ponttermés lenne a csapatnak a nyári szünet előtt. Ez lenne az elsődleges cél. Ha tudunk javítani pár helyet, az jó lenne, de azt is látni kell, hogy hátulról is lesz fenyegetés néhány gyors autó miatt: Max mögülünk indul, Lewis is, úgyhogy nem lesz könnyű.”

Alonso azt is megerősítette, hogy egy korábbi, konkrétan imolai padlólemez-specifikációval versenyez, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nincsenek kételyek benne emiatt az Aston Martin fejlesztései kapcsán.

f1-alonso-aston-hun-day2-2

„Nincsenek kérdőjelek. A csapat elégedett azzal, hogy az összes idei fejlesztés – az imolai padlólemez, a silverstone-i padlólemez, a spái első szárny – mind azt hozta pontosan, amiben reménykedtünk és amit a szélcsatornában látunk, úgyhogy nagyon jó a korreláció.”

„Tény, hogy bizonyos pályákon, más sebességnél néhány padlólemez másképp működhet, így az egyik jobb lehet egyes helyszíneken, más pedig máshol. De úgy gondolom, minden hétvégén a leggyorsabb autót raktuk össze.”

 

A nyári szünetben kipiheni a hátsérülését

Alonso azok után ért el kiemelkedő kvalifikációs eredményt, hogy pénteken még kihagyta az első szabadedzést a hátizomsérülése miatt. A spanyol megjegyezte, hogy örül ilyen teljesítmény mellett, hogy nem a tv-ből kell néznie a Magyar Nagydíjat, és néhány újabb részletet is elárult a gondjairól:

„Voltak kisebb fájdalmaim az ülésben a spái futamon. Van ez az izomszakadásom vagy hasonló, ami némi pihenést, nagyjából két hetet igényel. Nekem nincs két hetem, de holnap után lesz majd négy hetem, és ki is fogom élvezni pihenéssel és rehabilitációval a nyári szünetet.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: