DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

McLaren: Ez fog dönteni Piastri és Norris között

Andrea Stella szerint a két pilóta nagyon hasonló teljesítményre képes, apróságok billenthetik el a küzdelmet kettejük között ebbe, vagy abba az irányba.

A McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella úgy véli, hogy a „kivitelezés” lesz a döntő tényező abban, hogy melyik pilótája nyeri meg az F1-es bajnokságot ebben a szezonban.

A RacingNews365 kérdésére, hogy mi lesz a döntő tényező a bajnokság megnyerésében, Stella a következőket mondta: 

„Nagyon kis különbség van a két pilótánk között, és ez azért van, mert nagyon magas szinten versenyeznek. Szerencsésnek tartjuk magunkat a McLarennél, hogy két olyan pilótánk van, akik méltán küzdenek a világbajnokságért. Úgy gondolom, hogy a különbséget a pontosság, a precizitás és a végrehajtás minősége fogja jelenteni.”

mclaren_2



Stella szerint az fog dönteni, hogy az adott helyzetekből ki mennyit tud majd kihozni – vagyis hogy a győztes helyzetekből győzni tud-e, vagy hogy a rosszabb pozícióból tud-e bravúrt hozni, illetve hogy mennyi hibát követnek el a versenyzők.

„Silverstone-ban láthattuk, hogy Oscar hibája a biztonsági autó újraindításakor és az azt követő büntetés miatt vesztette el a versenyt. A pálya jellemzőivel kapcsolatban Spában azt mondtuk, hogy Lando számára mindig nagyon nehéz lett volna megtartani a pozícióját, mivel az első helyről indult a biztonsági autó újraindításakor. Ugyanakkor Lando nem segített magán azzal, hogy nem volt nagy előnye a célvonalon” – értékelte a Belga Nagydíj eseményeit, különösen Piastri Norrisszal szembeni előzését a csapatfőnök.

„Tehát a végrehajtás fogja jelenteni a fő különbséget. Mi, mint csapat, megpróbáljuk biztosítani, hogy megbízhatóság és csapatmunka szempontjából a lehető legjobban teljesítsünk, hogy a versenyzők maguk döntsék el a világbajnokság kimenetelét.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: