A harmadik helyen ért célba Lando Norris az F1-es Belga Nagydíj sprintjén, miután a rajtnál veszített egy pozíciót Charles Leclerc-rel szemben, akit aztán hamar visszaelőzött, onnantól kezdve viszont nem tudott mit kezdeni csapattársával, aki az élen haladó Max Verstappent üldözte hiába.
A leintés után Norris maga is elismerte, hogy nem volt különösebben érdekes a maga mögött hagyott futam: „Nem sok minden történt! A rajt szórakoztató volt, talán pozicionálhattam volna magam jobban is.”

„Egyébként viszont kissé nehéz volt túljutni Maxon, aki nagyszerű versenyt futott, én pedig csak akkor előzhettem volna meg bárkit, ha Oscar átjutott volna Maxon. Mindkettejüknek jó versenye volt” – értékelt Norris.
„Reméltem, hogy csatázhatok, de a Red Bull egyszerűen túl hosszú volt az egyenesben ahhoz, hogy utolérjük őket” – mondta a brit, majd előretekintett az időmérőre: „Talán az időmérő előtt tudunk még változtatni valamit, nem is tudom. Felmérjük a helyzetet, és meglátjuk, mit tehetünk.”