DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Piastri: Itt a legrosszabb a pole-ban lenni

Domináns pole, de óvatos jóslatok: Piastri élvezte a sprintidőmérőt, de úgy véli, a rajt utáni egyenes szakaszok miatt nehéz lesz megtartani az első helyet holnap.

Oscar Piastri szenzációs teljesítménnyel szerezte meg a pole-t a Belga Nagydíj sprintjére, de a holnapi győzelemre még nem fogadna nagy összegben. A McLaren fiatal versenyzője elmondta, hogy a Red Bull egyenesbeli tempója miatt nehéz lesz elöl maradni, különösen Spa gyors szakaszain, ugyanakkor az autó teljesítményével és saját formájával elégedett, így bizakodva tekint a vasárnapi küzdelem elé.

piastri-spa-4



„Jó kör volt. Egy kis ijedséget okozott az SQ2-ben törölt köridő, de az autó egész nap fantasztikus volt. Úgy érzem, sok jó kört tudtam futni. Köszönöm a csapatnak, az autó remek volt” – mondta az ausztrál, kiemelve, hogy különösen szereti ezt a helyszínt: „Imádom ezt a pályát, a kedvencem az egész szezonban. Talán ez is adott egy-két tizedmásodpercet.”

Piastri a teljesítménye mögött nem keresett bonyolult okokat, szerinte egyszerűen minden összeállt a hétvégén: „Az autó már az első körtől kezdve jó működési tartományban volt, nem tudom, miért, de ez önbizalmat adott. Úgy érzem, az elmúlt néhány hétvégén a tempó rendben volt, de az eredmények nem jöttek. Jó érzés, hogy ma végre az eredmény is megérkezett.”

piastri-spa-3

„Amikor az autó úgy viselkedik, mint ma, akkor öröm vezetni” – mondta Piastri, aki magára a sprintversenyre óvatos várakozásokkal tekint előre: „A Red Bull gyors az egyenesekben. Ez megnehezíti a dolgot, és Spa talán a legrosszabb pálya arra, hogy az emberé legyen a pole.”

Ennek ellenére optimistán zárta gondolatait: „Úgy érzem, az autónk tempója nagyon erős volt, és én is jól éreztem magam ma, szóval remélhetőleg holnap is jó napunk lesz.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: