Első hazai diadalát aratta a Brit Nagydíjon Lando Norris, így a bajnoki pontverseny második helyezettje elégedetten töltötte a kisebb nyári szünetet. A nyolcszoros futamgyőztes szerint az előnyére tudta fordítani a Silverstone-ban szerzett sikerélményeket: egy sokkal magabiztosabb és veszélyesebb Norris érkezett a Belga Nagydíjra.
A motorsport.com portáljának és a Formula.hu helyszíni jelenlétében így véleményezte a saját teljesítményét a brit: „Úgy érzem, kezdek visszatérni arra a szintre, ahol voltam. A legpozitívabb az elmúlt időszakban az volt, hogy a tempóm már az első pillanattól kezdve erősnek bizonyult, illetve azt is jobban megértettem, hogyan tudom a maximumot kisajtolni az autóból. Ezek a pillanatok sokszor nagyobb mosolyt csalnak az arcomra, mint a győzelmek: azt mutatja, hogy igenis van fejlődés – ez pedig gyümölcsöző.”

„Azonban azt is tudom, hogy itt nem állhatok meg. Többet kell nyújtanom, de jobban is érzem magam. Biztos vagyok-e abban, hogy erősebb teljesítményt fogok nyújtani? Igen. Mindent jobban megértettem – aprócska dolgokról beszélünk, de úgy gondolom, sokkal veszélyesebb leszek. Az autóval harmóniában vagyok, ám nem teljesen elégedett – még nem tartok azon a szinten, ahol szeretnék.”
Arra a kérdésre, hogy mi okozta a fejlődését, így felelt: „A vezetési stílusomat már sokkal több körülményhez tudom igazítani, mint eddig. Ez a fő összetevő. A nap végén azért vagyok pilóta, hogy a nekem adott autót a lehető leggyorsabban vezessem. Csodálatos emberek vesznek körül, akikkel a pályán kívül is rengeteget dolgozunk azért, hogy a legjobb formámat nyújtsam. A legtöbb probléma abból fakad, hogy az autó idei fejlesztéseit – azokat, amik nem tetszenek, vagy nem kényelmesek számomra – nem mindig tudom megfelelően az előnyömre fordítani.”