DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Wheatley: Nincs kétségem, hogy Nico futamot is tudna nyerni

A Stake F1-es csapatvezetője régóta kiemelkedő tehetségnek tartja a németet, és hihetetlennek tűnt számára, hogy eddig sosem szerzett dobogót.

Rendkívüli tehetségnek tartja már régóta Nico Hülkenberget a Stake Sauber Formula-1-es csapatfőnöke, Jonathan Wheatley, aki nem kételkedik benne, hogy megfelelő autóval és körülmények között pilótája futamgyőzelmet is tudna aratni.

Hülkenberg karrierje 239. versenyén szerezte meg első pódiumát a múlt vasárnapi Brit Nagydíjon, ahol az esőben remek taktikai döntéseket hozva – nem egyszer maga a versenyző írta felül a csapata eredeti döntését a rádióban – és jó tempót produkálva a 19. helyről startolva végzett harmadikként.

f1-hulkenberg-sauber-1



„Azt hiszem, majdhogynem sokkos állapotban volt, amikor találkoztam vele a dobogó alatt és beszélgettem vele” – árulta el a futamot követően Wheatley, utalva arra, hogy mennyire hihetetlennek tűnt másfél évtizednyi próbálkozás után végre feljutnia Hülkenbergben a pódiumra.

„Nico kiemelkedő versenyt teljesített. Az egyik legjobbat, amit láttam Silverstone-ban, és az egyik legjobbat, amit valaha bármely pilótától láttam” – folytatta a Stake és a leendő Audi F1-es csapatvezetője.”

„Megmutatta a képességeit, egyetlen hibát sem követett el, és a csapat is végig jó döntéseket hozott a stratégiával. Kint maradtunk, amikor kint kellett maradnunk, és a megfelelő pillanatban váltottunk közepes gumikra. Nagyon-nagyon büszke vagyok mindenkire.”

f1-hulkenberg-sauber-2

„Hihetetlennek tűnik számomra, hogy mind egy dobogót ünneplünk, miközben számomra úgy érződik, hogy folyamatosan azokat kellett volna szereznie a pályafutása során. Úgy fest, ez volt a legrégebb óta várt pódium” – jegyezte meg Wheatley, akinek nincs kétség felőle, hogy Hülkenberg futamgyőzelmet is tudna aratni, ha minden adott lenne hozzá:

„Nagyon régóta tartom őt rendkívüli tehetségnek, és szerintem következetesen ezt mondtam itt mindenkinek. Hihetetlennek tűnt számomra, hogy soha nem ért el dobogót a karrierjében. Azt hiszem, megmutatta, mire képes, és szerintem ez számára is mérföldkő. Lekerült a teher a válláról.”

„Ha megfelelő alatta a versenyautó és megfelelők a körülmények, képes teljesíteni. Nincs kétségem felőle, hogy meg tud nyerni egy futamot.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: