Véget ért számukra a 2025-ös F1-es világbajnokság, a címért zajló csata már csak a McLaren párosa között zajlik – jelentette ki Helmut Marko a Brit Nagydíjat követően, bár azt nem zárta ki, hogy Max Verstappen akár a soron következő spái futamon nyerni tudjon.
Silverstone-ban újabb lépéssel távolabb került a címvédéstől Verstappen, aki szombaton ugyan még parádés pole-t szerzett, a másnapi esős versenyen azonban visszaütött, hogy alacsony leszorítóerős hátsó szárny mellett döntöttek a Red Bullnál.

„Sajnos az időjárás-előrejelzésekre hagyatkozva száraz beállítást választottunk. Vizes pályán világos volt, hogy esélyünk sincs” – nyilatkozta ennek kapcsán Helmut Marko az OE24-nek. A Red Bull tanácsadója megjegyezte: ha nincs az újraindításnál történt megforgás, talán harmadik lehetett volna Verstappen, de azt el kell ismerniük, hogy a McLaren foghatatlan volt ezúttal (is).
De vajon elképzelhető-e, hogy mindezek után Verstappen a Belga Nagydíjon győzelemmel vágjon vissza? „Lehetséges – amennyiben a készülő fejlesztéseinknek lesz hatása. A hőmérsékletek és a kanyarkarakterisztikák szintén kedvezhetnek nekünk.”
Amikor pedig a nem sokkal esedékes hazai futamról és ottani esetleges Verstappen-sikerről kérdezték, Marko kijelentette, hogy számukra már elúszott a cím: „Igen, de a világbajnokságnak akkor is vége. Most már csak Norris és Piastri között zajlik a harc, Norris pedig bámulatos visszazárkózást produkált két szenzációs versennyel.”

Nem tart Verstappen Mercedeshez igazolásáról
Az OE24 interjújában természetesen szóba került Verstappen esetleges Mercedeshez igazolása is – főleg annak fényében, hogy a napokban a holland egy szimulátorozás során egy Mercedesszel versenyzett. Marko erre így reflektált:
„Nem is vettem észre. De miért ne tehetné? Max általában Aston Martinnal, Ferrarival vagy Audival közlekedik, szóval nem számít, ha Mercedest vezet.”
„Lehet, hogy zajlanak egyeztetések. De jelenleg nincsenek fejlemények” – jegyezte meg a Red Bull tanácsadója a pletykák kapcsán, majd amikor arra kérdeztek rá, hogy továbbra is igaz-e, hogy nem aktiválhatók a négyszeres F1-es világbajnok szerződésében lévő kilépési záradékok, így felelt: „Pontosan.”