Ismét bedobta a V8-as motorok visszahozatalának lehetőségét a Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke: Mohammed ben Sulayem szerint az F1-es csapatok számára is fenntarthatóbbá teszik az üzletet a jóval olcsóbb és könnyebb erőforrások – és mindezt pedig már 2029-től megvalósítaná.
A következő, 2026-os idényben jelentős szabályváltozások történnek a Formula-1-ben, amelyek a hajtásláncokat és a karosszériát is érintik. Az erőforrásoknál a leglényegesebb változás az lenne, hogy az MGU-H megszűnése ellenére közel 50-50 százalékos arányt kapna a belsőégésű motor és az elektromos komponens.
Az új hajtásláncok folyamatosak az aggályok – főleg annak kapcsán, hogy az akkumulátorok egyes pályákon kifogyhatnak a töltésből az egyenesek közepére –, ezért néhány hónapja olyan vad elképzelések is szárnyra kaptak, hogy akár kukázhatják is a szabályokat és inkább pár év múlva visszahoznák a V8-as vagy V10-es motorokat.

Ebből értelemszerűen a rövid határidő miatt semmi nem lett, a motorgyártók – beleértve a jelenlegieket és az éppen a 2026-os előírások miatt érkező újakat, mint az Audi, a Red Bull-lal összeálló Ford, vagy az Aston Martin partnereként gyári státuszban visszatérő Honda – kiálltak a 2026-os motorszabályok mellett.
Az FIA a sorsdöntő üléséről szóló közleményben hangsúlyozta, hogy a jövő F1-es erőforrásainak kiemelt eleme lesz a hibrid hajtás. Ennek ellenére Mohammed ben Sulayem a minap ismét bedobta a V8-asok ötletét: „Egy dolog a hibrid, de a belsőégésű motort is meg kell vizsgálnunk” – idézi az FIA elnökét a RacingNews365.com szakoldal.
„Az F1-es csapatok számára a helyes, hogy fenntartsák az üzletet. A jelenlegi motor annyira bonyolult, hogy ötletetek sincs róla, és még költséges is. A kutatás-fejlesztés költsége eléri a 200 milliót, a motor maga körülbelül 1,8-2,1 millió dollárba kerül, szóval meglátjuk, visszatérünk-e a V8-asokhoz.”
„Sok autógyártó gyárt V8-asok az autóiba, szóval kereskedelmileg ez helyes lépés. Mennyibe kerülne? 50 százalékkal csökken mindenben. Sokkal olcsóbb, és 90-100 kilogrammal könnyebb is, ami azt jelenti, hogy még biztonságosabbá tehetjük. A versenyzők számára a legrosszabb a tömeg, szóval az autók kisebbek, jobbak lennének, és a hanggal meglenne minden. Szóval ezt az utat kell járni.”

„Úgyhogy ami minket illet, a V8-asok meg fognak valósulni. A csapatokkal kapcsolatban is optimista vagyok. A FOM támogató, és a csapatok is ráeszmélnek, hogy ez a helyes út. Az egyetlen, amin módosítani kell… kit érdekel, hogy 2,5-, 2,6- vagy 3-literes? Egy V8-as vagy V10-es motor lenne, a csapatoktól függően. Konzultálunk velünk és meghallgatjuk őket.”
Már 2029-ben jöhet a váltás?
Bár elkötelezték az illetékesek magukat a 2026-os szabályok mellett, az nem kizárt, hogy azok eredetileg ötévesre tervezett ciklusa rövidülhet. Legalábbis Ben Sulayem már 2029-ben váltana:
„Három évre van szükség, szóval remélhetőleg 2029-re lesz valamink, de az üzemanyag is nagyon drága, és ezzel óvatosnak kell lennünk. A váltók is rendkívül drágák. Egyeztetünk, de ha nem történik meg, az FIA nem fogja erőltetni” – fogalmazott Ben Sulayem, aki megjegyezte: elnöksége legnagyobb eredményének tekintené, ha visszatérnének az F1-be a V8-asok.
Érdemes a céldátum kapcsán megjegyezni, hogy a jövőre 11. csapatként érkező Cadillac például csak 2029-től fog motorgyártóként is beszállni (addig a Ferrari látja el őket hajtásláncokkal), noha eredetileg 2028 volt a cél – az egy év halasztás összefüggésben lehet a motorformulával kapcsolatos kérdésekkel is…