Hiába vezette a verseny nagy részét Oscar Piastri a Formula-1-es Brit Nagydíjon, az egyik biztonsági autós újraindításnál nagyot fékezett, Max Verstappen meg is előzte emiatt, a stewardok pedig tíz másodperces büntetéssel sújtották a történtekért.
Az ausztrál így csapattársa és vb-riválisa, Lando Norris mögé került, másodikként ért célba, aminek köszönhetően a pontversenyben is nyolc egységre csökkent az előnye a hazai közönsége előtt diadalmaskodó brittel szemben.

Az interjúkat készítő Jenson Button is megjegyezte, hogy nemigen lehetett még ennyire feldúltnak látni Piastrit, aki nem is akart belemenni a részletekbe:
„Igen… Nem fogok sok mindent mondani, mert bajba kerülök. Gratulálok Nicónak, ez a nap fénypontja. Ennyi elég” – nyilatkozta elsőre a McLaren-pilóta, utalva Nico Hülkenberg karrierje első F1-es dobogójára.
Button második kérdésére sem igazán fejtette ki jobban a dolgokat Piastri, de azért tett egy szúrós megjegyzést: „Úgy fest, többé már nem lehet fékezni a biztonsági autó mögött… Öt körön át ezt csináltam előtte.”
„De ismétlem: nem fogok sokat mondani, mert bajba kerülök. Köszönet a nézőknek, nagyszerű esemény, köszönet, hogy itt maradtak az időjárás ellenére is… Továbbra is szeretem Silverstone-t, még ha olyan is, mint ma.”