DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

„Még a tizedik helyen sem volt tempóm” – Verstappen az első körtől szenvedett

Pole-pozíció, problémás egyensúly az esőben, megforgás a második helyről, végül felzárkózás 11.-ről az ötödik pozícióig – ilyen Brit Nagydíja volt Max Verstappennek.

Max Verstappen szerint már az első körtől küszködött az első rajtkockából megkezdett Brit Nagydíjon: beszámolója szerint a megfelelő beállítást sem sikerült megtalálni, valamint a köztes abroncsok is túl gyorsan fogytak. Az első hét kört vezető négyszeres világbajnok életét megnehezítette megforgása a biztonsági autós újraindításkor: egészen a tizedik helyig (majd rövid időre a 11. pozícióba) esett vissza.

Érzése szerint még itt, a középmezőnyben sem volt jó tempója, azonban jókor cseréltek kereket a folytatásban, így sikerült felzárkózni az ötödik pozícióig, ami tisztességes kármentés a történtek fényében.

„Az igazat megvallva, nem tudtam, mire számítsak, egyszerűen nagyon nehéz volt már az első körtől kezdve. Problémás volt az autó egyensúlya a gyors és lassú kanyarok között, nem igazán sikerült jó egyensúlyt találnunk, az intereken pedig túlzottan koptak a gumik, különösen a McLarenhez hasonlítva. Ők megint más szintet képviseltek” – nyilatkozta Verstappen Silverstone-ban a sajtónak, beleértve a helyszínen levő Formula.hu-t.



A holland elmondta, „a fejlesztések működnek, csak ez nem elég”, a vasárnapi szenvedés a beállításokra, különösen a hátsó szárnyra vezethető vissza, amely hendikepet jelentett a Red Bull számára az esős körülmények között. De Verstappen úgy véli, szárazon sem lett volna versenyképesebb:

„Ötletem sincs, talán kicsit jobbak lettünk volna. De ha megnézzük a McLarenek tempóját, nagyon nehéz lett volna legyőzni őket” – mondta a média képviselőinek.

Nyolc helyett bukott a megforgás miatt

A dobogós hely esélyeit megpecsételő pillanat a biztonsági autós újraindítás után történt: Verstappen megforgott a második helyen, és egészen a tizedik pozícióig esett vissza – majd rövid időre veszített még egy helyezést. Innen mentett végül számos előzéssel ötödik pozíciót.

„Azután természetesen ott volt az a pillanat, amely mindent megnehezített. De még amikor hátul is voltam, a tizedik helyen, sem igazán volt meg a tempóm, hogy előrelépjek, ami kicsit aggasztó volt. Utána sikerült helyes döntést hoznunk, nyugodtak voltunk, kint maradtunk az interen, amíg tudtunk. Így végül ötödikek lettünk, ami utólag nézve valószínűleg a legjobb eredmény, amit elérhettünk a történtek után” – vezette végig az újságírókat versenye menetén Verstappen.

Csak utólag tudta meg, hogy Piastrit büntették

Röviddel a megforgás előtt történt a momentum, amely miatt Piastri a futamgyőzelmet bukta el: drasztikusan lelassított az egyenesben – a telemetria szerint 218 km/h-ról 52-re –, Verstappen kitérő manőverre is kényszerült miatta. A méltatlankodó hollandot csapata nem értesítette Piastri 10 másodperces időbüntetéséről, csak utólag szerzett tudomást róla.

„Csak a futam után derült ki számomra, hogy büntetést kapott. Ez a helyzet párszor már velem is előfordult, csak azt furcsállom, hogy Oscar az első, aki 10 másodperces büntetés kap érte” – mondta Verstappen, célozva minden bizonnyal arra, hogy George Russellt a Kanadai Nagydíjon nem büntették a biztonsági autó mögött történt esetért. Arra, hogy más volt-e a helyzet, mint Montrealban, így válaszolt: „Hát, a stewardok szerint igen.”

Verstappen azt cáfolta, hogy Piastri-incidens zökkentette volna ki annyira, hogy percekkel később megforgott: „Nem gondolnám, próbáltam a gázra lépni, de az autóval már akkor nehezen lehetett jó ritmust találni, ez pedig kifogott rajtam ott a hideg gumikon” – nyilatkozta a holland Silverstone-ban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: