DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Tsunoda: Ausztria az én hibám volt, de Markóék továbbra is támogatnak

Magára vállalta a japán versenyző az Osztrák Nagydíjon történt incidenst – mellette azt is elárulta, hogy a Red Bull vzetőségétől soha nem látott támogatást kap a fejlődése érdekében.

Tizennyolcadikként kvalifikált a Red Bull hazai nagydíján Yuki Tsunoda – a felzárkózása pedig közel sem alakult álomszerűen, hiszen a tizenhatodik pozícióban zárt, és egy tíz másodperces büntetést is bezsebelt a Franco Colapintóval történt incidens miatt.

Az összeérés miatt a japán teljes felelősséget vállalt a Brit Nagydíj csütörtöki médianapján – a Formula.hu helyszíni jelenlétében és a motorsport.com portáljának így fogalmazott a hibáról: „Én voltam a hibás abban a szituációban. Akkor próbáltam meg előzni, amikor a következő körben sokkal előnyösebb helyzetben is lehettem volna – fölösleges volt ennyire nyomnom, nem mértem fel jól a körülményeket.”



„Az ütközés után a tempóm sem volt rendben, az első szárny sérülése miatt máshogy viselkedett az autó. Főként viszont hosszútávon szenvedek – ezen keményen dolgoztunk az elmúlt napokban, kerestük, hol tudnék fejlődni. Olyan vezetési stílusokat is ki fogunk próbálni, amikre nem is gondoltam eddig.”

„Várom ennek az eredményét, erősebbnek érzem magam. Remélem, az önbizalmam is több lesz egykörös tempón” – fogalmazott a teljesítményét illetően Tsunoda.

A vezetőség segítsége

Bár az elmúlt időszakban hullanak a fejek az energiaitalosok második autójában, Tsunoda szerint ő kitüntetett támogatást kap Christian Hornertől és Dr. Helmut Markótól: „Másfajta támogatást érzek mostanában – erősebbet, mint valaha, főleg Christian és Helmut részéről. A brit hétvége kezdetén meglátogattam a fizioterapeutát a Red Bull székhelyén, hogy egy kicsit felfrissítsen. Az ő ötletük volt – szerettek volna egy kis friss levegőhöz juttatni, ami nekem tényleg nagy segítség a felkészülésben.”

„Más módokon is próbálnak segíteni a javulásomon – sok mindent megengedtek, amit normál esetben nem lenne szabad – valóban nagyon támogatóak. Marko persze nem kedvelte az osztrák teljesítményem, de ezzel együtt is továbbra is támogat és próbál segíteni: bízik a tehetségemben és a tempómban. Már csak be kell bizonyítanom a pályán, hogy mire vagyok képes.”

„Helmut egy szókimondó ember. Ha gyengén teljesítek egy futamon, megmondja, hogy mi volt negatívum és pozitívum benne – ő helyezi rám a nyomást, amitől olyan erősségeim előbújnak, amikről nem is tudtam, hogy léteznek. Amióta junior vagyok a csapatnál, ő így dolgozott – és értékelem a támogatást, amit tőle kapok.”

A Red Bull nehéz vezethetősége

Christian Horner szerint valóban meggyűlhet a baja a pilótáknak az RB21-essel, de nem lehetetlen küldetés szép eredményeket elérni vele – Tsunoda viszont úgy véli, hogy több tanulási időre van szükség: „Nem láttam még olyan pilótát, aki egyből kiismerte volna az autót, de minden az adott személytől függ. Az egykörös teljesítményben jó irányba haladok – igaz, Ausztriában kiestem a Q1-ben, de nagyon apró különbséggel. Az év során kapok még fejlesztéseket, így bízom benne, hogy elérek arra a szintre, ahol szeretnék lenni.”

„A VCARB-ben pontosan tudtam, hogy az adott beállításokkal hogyan fog viselkedni az autó – már az első pályára gurulásnál padlógázzal mehettem. Itt viszont több időre van szükségem, ami nem negatívum. Nem tudom, hogy az egész szezont igénybe veszi-e az építkezésem, de legalább tudom, hogy jó irányba haladok.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: