DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

3 rajthely és 2 büntetőpont: ezt kapta Antonelli

Nem úszta meg az első körben történteket Andrea Kimi Antonelli: a Brit Nagydíját is befolyásolni fogja a most elkövetett hibája.

Háromhelyes rajtbüntetést kapott a soron következő Brit Nagydíjra Andrea Kimi Antonelli: a felügyelők úgy ítélték meg Spielbergben, hogy az első körben általa okozott ütközésért ez a helyes büntetés.

A Mercedes olasz pilótája egy elrontott féktáv miatt Max Verstappen és a saját versenyét is lenullázta.

A három rajthely mellett két büntetőpont is bekerült a neve mellé.

f1-antonelli-verstappen-spielberg



Döntésüket indokolva a stewardok így nyilatkoztak: 

„A 12-es autó vezetője a 3-as kanyarban a hátsó fékeket blokkolta, és összeütközött az 1-es autóval. A meghallgatáson a versenyző elismerte, hogy hibát követett el, mivel a szabályos fékezési pont használata közben blokkolta a hátsó kerekeket, de arra is rámutatott, hogy el kellett kerülnie az előtte haladó 30-as autóval való ütközést, és ehhez rövid időre felengedte a fékeket.”

„A kikerülő manőver azt eredményezte, hogy az autónak kevesebb tapadása volt a piszkos belső így, ezért nem tudta úgy lelassítani az autót, hogy elkerülje az 1-es autóval való ütközést. A Stewardok megállapítják, hogy bár az incidens az 1-es körben történt, más autók nem befolyásolták az esetet, és a 12-es autó vezetője teljes mértékben hibás.”

„Ezért az 1. körös incidensek megítélésére vonatkozó enyhébb megközelítést ebben az esetben nem alkalmazták. Ugyanakkor azt is elismerik, hogy az incidens nem a kanyarba való durva bevetődés kísérlete volt, hanem inkább a blokkolást követő kikerülési kísérlet eredménye. Mivel a versenyző nem tudta folytatni a versenyt, így a következő futamra rajthelybüntetést alkalmaznak.”

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: