Sergio Perez egy friss podcastben új részleteket osztott meg a 2022-es F1-es szezon egyik legvitatottabb csapatutasításos esetéről, amikor Max Verstappen megtagadta a helycserét a Sao Pauló-i Nagydíjon. A mexikói szerint csapattársából a monacói időmérőn történtek miatti sérelem robbant ki ekkor, Verstappen ugyanakkor tagadja, hogy feszültség lenne kettejük között.

Lassan három év telt el azóta, hogy Max Verstappen a 2022-es interlagosi futamon megtagadta a Red Bull csapatutasítását, miszerint engedje maga elé a bajnoki második helyért küzdő csapattársát annak érdekében, hogy minél több pontot szerezzen. Már ekkor sejteni lehetett, hogy az eset hátterében a fél évvel korábban Monacóban történtek állnak, s most a Desde el Paddock podcast vendégeként Perez meg is erősítette ezt.
A mexikói pilóta arról beszélt, hogy Verstappen nehezményezte a Monacói Nagydíj időmérő edzésén történteket: Perez a Portier kanyarban csapta falnak autóját, így megszerezte a harmadik rajtkockát, míg Verstappen csak negyedik lett – mivel az incidens miatt nem tudta javítani a körét.

„Maxnak baja volt azzal, ami Monacóban történt” – mondta Perez. „Sosem mondta meg nekem közvetlenül, magában tartotta, és csak hat-nyolc hónappal később hozta szóba. Akkoriban beszéltünk róla, mindent tisztáztunk.”
Perez elmondása szerint a következő futamon, Azerbajdzsánban már lezárták az ügyet: „A monacói időmérő nyomta a lelkét. A bakui versenyen beszéltünk róla, és mindent elrendeztünk” – mondta, majd hozzátette: „Max ilyen. Magában tartja a dolgokat, aztán a pályán engedi ki magából.”
A szóban forgó brazíliai eset annak idején ráirányította a figyelmet a háttérben húzódó feszültségre, s ahogy fentebb írtuk, már akkor sokan úgy vélték, Verstappen a monacói eset miatt nem segítette csapattársát a második hely megszerzésében az egyéni bajnokságban. Perez a csapatrádióban keserűen csak annyit mondott: „Ez megmutatta, ki is ő valójában.”

Verstappent az Osztrák Nagydíj sajtónapján kérdezték Perez friss nyilatkozatáról, de a holland pilóta igyekezett lehűteni a kedélyeket: „Nagyon jó a kapcsolatom Checóval, remek csapattársak voltunk, és nagy tisztelettel viseltetünk egymás iránt. Ez az én oldalamról ennyi” – mondta, majd hozzátette, hogy továbbra is baráti viszonyban vannak, és egy ajándékot is ígért még Pereznek:
„Alig várom, hogy újra találkozzunk a paddockban. Még tartozom neki egy sisakkal, mert ő már adott nekem egyet, nagyon szép üzenettel. Remélhetőleg Mexikó környékén odaadhatom neki az enyémet. Szóval ami a médiában megjelenik, az egy dolog. Én tudom, milyen Checo valójában, és tényleg remek a kapcsolatunk.”