Idén először volt világos tempóhátrányban a McLaren, a Kanadai Nagydíj hozta el ezt a pontot a 2025-ös bajnokságban. De mi okozta a wokingiak lépéstévesztését Montrealban?
„Szerintem ennek egyik oka az volt, hogy bár rengeteg lassú kanyar van ezen a pályán, mégis nagyon sok a kemény féktáv és a kigyorsítás is” – idézi Andrea Stella csapatfőnök szavait az Autosport.
„Nem igazán találunk közepes kanyarokat. Vagy a féken taposunk, vagy a gázon, és azt kell mondanunk, hogy pénteken még mindkét esetben szenvedett az autónk. Aztán a csapat nagyon jó munkát végzett, és az első szabadedzéshez képest sokat javított az autón, sok beállítást kipróbáltunk, és az időmérős autónk már egészen versenyképes volt – szerintem összességében megvoltak a feltételeink ahhoz, hogy a pole-pozícióért harcoljunk” – fogalmazott Stella.
Oscar Piastri végül a harmadik, Lando Norris viszont a hibáinak köszönhetően csak a hetedik helyre kvalifikált – de aztán a versenyen sem jött az igazi áttörés.
„Az első etapban, a közepes gumikon nem volt jó a tempónk, csak akkor kerültünk jobb helyzetbe, amikor a többieknél elkezdtek fogyni a gumik, míg mi még bírtuk. De sajnos kellett volna vagy száz kör, hogy ebből előnyünk legyen” – tette hozzá ezzel kapcsolatban Piastri.
„Voltak pontok, amikor gyorsak voltunk, és volt sok olyan időszak, amikor nem eléggé. Szerintem az egész futam során nem volt elég előnyünk ahhoz, hogy előzni tudjunk, ami frusztráló” – mondta a vb-pontversenyt vezető ausztrál.
A pálya karakterisztikája a hőmérséklettel és a magas kerékvetőkkel együtt olyan korlátokat jelentett a McLaren számára az ideális beállítások terén, amit az idei autójukkal nem tudtak megugrani a wokingiak.
„Lassú kanyarok, nagyon sok fékezés és kigyorsítás, és különösen a kerékvetőkkeé és úthibákkal együtt nem volt elég stabil az autó sem féktávon, sem kigyorsításon” – összegzett Stella.
Nagyon aggódniuk azonban valószínűleg nem kell.
„Szerintem az egész csapat rájött, hogy ez egy nehéz pálya volt nekünk, és erősebbnek kell lennünk. Sok dolgunk van, és nyilván nem azért versenyzünk, hogy ne akarjunk a dobogón lenni. De a Mercedes tavaly is gyors volt itt, szerintem ilyen eredmény volt számukra a reális akkor is. Szóval meglátjuk, de továbbra is magabiztos vagyok a csapatunkat illetően” – mondta Piastri.
Jövő héten Ausztriában versenyez a mezőny, ahol szintén lesznek kemény féktávok és kigyorsítások, de gyors és közepes kanyarokat is meg kell majd oldani, egész más az aszfalt, és várhatóan jóval melegebb lesz – teljesen más működési tartományról beszélünk.
Bár tény, hogy tavaly George Russell és a Mercedes nyert Spielbergben – igaz, csak miután Max Verstappen és Lando Norris ütközött…