Erős pénteki edzésnapot teljesített a Williams párosa a Kanadai Nagydíjat megelőzően. Az első szabadedzésen kicsivel maradtak csak el a leggyorsabb köridőtől a második-harmadik helyen, majd a második edzésen is mindkét pilóta bőven befért a top tízbe.
Alexander Albon elmondása szerint még mindig nem tökéletes az autójuk, de összességében erős csomaggal érkeztek Montrealba.
„Nagyon pozitív volt. Jól kezdtünk, de talán egy kissé más programot futottunk az első szabadedzésen, mint a többiek, így emiatt talán egy kicsit jobbnak tűnhettünk. A második edzés is rendben volt” – mondta az F1 kameráinak Albon.

„Talán küszködtünk egy kicsit a fékekkel a mai nap során, emiatt pedig kissé veszítettünk az önbizalomból és a ritmusból, ami itt nagyon fontos. De az autó alapja nagyon erős, jó a csomagunk.”
„Viszont ez megint olyan, hogy még mindig nem érződik fantasztikusnak az autó, van még min dolgoznunk” – zárta értékelését.
Sainz: Önbizalmat ad nekem az autó
Albonéhoz hasonló gondolatokat osztott meg csapattársa, Carlos Sainz is a pénteki gyakorlást követően. A 30 éves pilóta is jónak érezte az autót, de zárójelbe tette erős teljesítményüket az első szabadedzésen.

„Nagyon jól éreztem magam. Ma reggel egy kicsit könnyebb autóval, vagy több motorerőt használva mentünk, mint a többiek, éppen ezért versenyképesebbnek tűnhettünk, mint ők” – nyilatkozott Sainz.
„Nagyjából ott vagyunk, amire számítottunk – három-négy tizedmásodpercre az élen állóktól, de a középmezőny elején. Boldog vagyok, mert önbizalmat ad nekem az autó.”
„Valószínűleg megint az lesz a kérdés, hogy a C6-os vagy a C5-ös gumikat használjuk az időmérőn, mindenki nagyon közel van egymáshoz” – mondta a spanyol, aki szerint nem lesznek képesek odaérni az élmezőny csapataihoz egykörön, viszont túl nagy különbségre sem számít.