DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Alonsónak előzéseket kellett „kitalálnia” az Aston gyenge pontja miatt

Hiányzik a végtempó, ezért még DRS-sel sem tudott előzni a spanyol a hazai F1-es nagydíján: örül a pontoknak, de ennek rendszeressé kell válnia, ehhez pedig szintet kell lépniük.

Végre megszerezte első pontjait a 2025-ös Formula-1-es idényben, mégsem volt teljesen elégedett Fernando Alonso: az egyenesekben hátrányban van az Aston Martin, ezért rendhagyó módokon kellett előznie – a pontszerzéseknek pedig rendszeressé kell válniuk a következő versenyeken.

Alonso a 10. helyről vághatott neki a vasárnapi F1-es Spanyol Nagydíjnak, és bár egy ízben a sóderágyba is belekóstolt, végül ebben a pozícióban is futott be – hogy aztán Max Verstappen büntetése miatt ez végül kilencedik pozíciót és két világbajnoki pontot jelentsen számára.

futam-11



A ponttalanságát tehát megtörte végre a kétszeres F1-es világbajnok, a teljesítményükkel mégsem volt teljesen elégedett: „Vegyesek az érzéseim. Nyilván örülök a pontoknak. A kilencedik hellyel az első pontokat szereztem a bajnokságban, és végre elkerülhetem a kérdést jövő csütörtökön arról, hogy ez lesz-e majd az a hétvége.”

„Kicsit többre számítottam viszont a futamtól. Versenyképesebbnek éreztem magam az időmérőn, mint a versenyen. Nagyon kopott az első gumi, szóval a bal első már tönkre is ment az etap hetedik körére.”

„Aztán hiányzott a végsebesség, szóval sokat veszítettünk az egyenesekben. Egyetlen előzést sem hajtottam végre DRS-sel. Mindet a 3-as kanyarban a külső íven hajtottam végre, ami nem egy szokványos hely az előzésekre, de ki kellett találnunk ezeket a manővereket” – magyarázta Alonso.

„Imolában is a 7-es kanyarból kijövet csináltam meg három előzést az utolsó pár körben. Szóval meg kell oldanunk ezt a helyzetet és elkezdenünk az egyenesben előzni DRS-sel, ahogy mindenki más is csinálja. Javítanunk kell kicsit az egyenesbeli sebességünkön, valamint a gumikopáson is.”

f1-alonso-aston-barcelona-1_1

„Mint mondtam, szombatokon eléggé versenyképesek vagyunk, vasárnapokon viszont, úgy tűnik, hátralépünk egyet. Szóval nyilván örülök a mai első pontoknak, jól jött a végén a safety car is. De valamit változtatnunk kell az autón, hogy kicsit a vasárnap felé mozduljunk el a szombat helyett.”

A 43 éves versenyző azt is hangsúlyozta, hogy szintet kell lépniük, mert fontos, hogy rendszeressé váljanak a pontszerzések:

„Csak azért, hogy kicsit levegyük a nyomást mindenki válláról a csapatban, meg kell próbálnunk gyakrabban bejutni a Q3-ba. Zsinórban ez volt a harmadik verseny, amikor bejutottunk a Q3-ba, először szereztünk pontokat, szóval ha sikerül erre felépítenünk, hogy folyamatosan a top 10-ben legyünk szombatonként és vasárnaponként, az határozottan mindenkinek segítene.”

„Pontokat kell szerezni, a Sauber is sok pontot gyűjtött ma, szóval kötelező nekünk is minden egyes vagy minden második hétvégén pontokat bezsebelnünk, úgyhogy emelnünk kell a szinten.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: