Egészen döbbenetes formában versenyez az IndyCarban Alex Palou, hiszen utcahosszal vezeti az idei bajnokságot, múlt hétvégén megnyerte az Indy500-at, és összességében évek óta dominál egy olyan sorozatot, ahol ez szinte sosem szokott sikerülni.
A 28 éves spanyol pilóta kapcsán természetesen időről időre felmerül, hogy mire lenne képes az F1-ben, de maga Palou már úgy nyilatkozott erről, hogy nem erőlteti – az F1-es Spanyol Nagydíjon viszont két honfitársa, Carlos Sainz és Fernando Alonso is kapott kérdést ezzel kapcsolatban.
„Mindig is nagyon nagyra értékeltem Alexet, mert a kadet korosztályban a csapattársa voltam, és nagyon gyors volt a kadet gokartozásban” – mondta Sainz.
„De őszintén szólva, amit Amerikában csinál, az igazán csodálatra méltó. Szerintem ahhoz, hogy úgy dominálj, ahogy ő dominál, nagyon jónak kell lenned abban, amit csinálsz. A Formula-1 egy teljesen más szakág, más világ, de nem tudok mást, csak tiszteletet és csodálatot érezni az iránt, amit Alex az Indyben művel.”

Sainz azt mondta, hogy Palou „biztosan” elég gyors ahhoz, hogy váltani tudjon.
„Úgy gondolom, hogy valaki, aki képes megnyerni az Indy 500-at, legalábbis valamikor lehetőséget kell kapnia arra, hogy megmutassa, mire képes a Formula-1-ben. És ha elég gyors a Formula-1-ben, akkor szívesen látnák a Formula-1-ben.”
Fernando Alonso azonban másképp fogalmazott Palouval kapcsolatban, aki ellen versenyzett korábban az Indy500-on.
„Ez elsősorban Spanyolország számára nagyszerű. Nagyszerű számára, hogy megnyerte az Indy500-at is azok után, hogy több bajnoki címet is szerzett ott, és most is vezeti a bajnokságot. Remekül szerepel” – mondta.
„Tudom, hogy a legtöbb pilóta álma egy F1-es ülés és egy itteni karrier, de neki megvolt a lehetősége az IndyCarban, és mindent kihoz belőle. Ő már most is egy IndyCar-legenda, és az is lesz mindig. Szóval nem hiszem, hogy hiányzik neki az F1, és nagyon örülök neki, mert ő egy nagyon-nagyon tehetséges pilóta. Nagy tisztelettel, szurkolóként követjük őt innen. Néztem a futamot vasárnap és reméltem, hogy végre összejön neki, össze is jött, szóval boldog vagyok.”