Újfent élesedik a csata a két McLaren-pilóta között, a bajnokságban csak három pont választja el egymástól Oscar Piastrit és Lando Norrist, és a barcelonai időmérőn is egymásra kellett figyelniük – éppen ezért merült fel a kérdés Andrea Stella csapatfőnök felé, hogy mennyire izgatott a házon belüli harc miatt.
„A csata izgalmas. Ez az, amiért Zak és én nagyon keményen dolgoztunk. Hogy versenyképes autónk legyen két versenyképes versenyzővel, és hogy egy bizonyos ponton a bajnokság a két versenyző között dőljön el.”

„Mindig is ez volt a küldetésünk. Úgy gondolom, hogy nagyon erős elvek mentén közelítjük meg ezt, amivel Lando és Oscar teljes mértékben egyetért. Csatát szeretnénk látni, és várakozással tekintünk a szezon hátralévő részére.”
Bízik a versenyzőiben a McLaren
A csapatfőnök úgy érzi, hogy egyelőre Piastri és Norris is betartja az előírásokat, és ezt is várják tőlük a továbbiakban.
„Megvan a versenyzési megközelítésünk, amely egy hónapok óta tartó folyamat Lando és Oscar között. Ez elveken alapul, de amikor a csapattársad vagy bármely más autó ellen kell versenyezned, nem határozhatsz meg túl sok mindent előre.”
„Bízunk a versenyzőinkben. Ez a legfontosabb tényező. Folyamatosan nagyszerű beszélgetéseket folytatunk. Biztos vagyok benne, hogy izgalmas, tisztességes csata lesz a bajnokság végéig.”
Verstappennel is számolnak a McLarennél
Stella szerint ugyanakkor Max Verstappent továbbra sem lehet kihagyni a vb-ért zajló harc számításaiból.
„Ami a versenyzőket illeti, Verstappen ott van. Nem zárnám ki Verstappent a bajnoki címért való küzdelemből. Ez Max Verstappen egy Red Bullban. Határozottan nem csak Lando és Oscar közötti csatára gondolunk.”