DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Russellék is azt a taktikát tervezték, amely kibabrált velük

Antonellivel ugyanazt játszották volna el, amit a Racing Bulls és a Williams, de az időmérőn kisiklott a hétvégéjük. A Mercedes F1-ese szerint lehetne két kvalifikáció Monacóban.

George Russell szerint sem működött a kétkiállásos szabály a Formula-1-es Monacói Nagydíjon: túl könnyű volt azt a taktikát eljátszani, amit a Racing Bulls és a Williams is alkalmazott – és amelyet a brit szerint amúgy a Mercedesnél is terveztek, ha nem estek volna ki korán az időmérőn.

Szombaton egyik Mercedes sem jutott be a Q3-ba: Andrea Kimi Antonelli az első szakasz végén ütközött a szalagkorlátnak, míg Russellnek a Q2-ben adódott műszaki problémája. Emiatt a top 10-en kívülről rajtoltak vasárnap, és ott is ragadtak a két kerékcserés szabály ellenére – amellyel ugyanúgy terveztek taktikázni, mint a velük kibabráló két istálló:

„Mi is azt terveztük Kimivel, hogy azt a stratégiát alkalmazzuk, amelyet a VCARB és a Williams csinált a két pilótájával. De végül azzal, hogy a 14. és 15. helyre kvalifikáltunk, nem tudtunk mit tenni” – összegzett a Formula.hu jelenlétében a brit.

f1-russell-mercedes-monaco-2



„Ha kiállunk kereket cserélni az első körben, sehol nem végzünk; ha elnyújtjuk, akkor is. Ironikus módon előrébb végeztem az Alex elleni manőveremmel, mintha nem csináltam volna azt! Ez pedig önmagában bizonyítja, hogy a rendszer hibás” – utalt arra Russell, hogy egy ponton direkt átvágta a sikánt, hogy az őt feltartó Albon elé kerüljön. Vele kapcsolatban megjegyezte: este a thai fogja fizetni a vacsoráját.

A pilóta később tisztázta, hogy nem az emiatt kapott áthajtásos büntetésére, hanem a kétkiállásos szabályra célzott a rendszer hibájakor, mivel túl könnyű volt összejátszani a csapattársaknak: „Ha három másodpercnél kisebb a tempóelőnyöd, zéró esélyed van előzni. Négy és fél másodpercre van szükséged, hogy 50 százalék esélyed legyen. Kivihetnénk egy F2-es autót is a pályára, és esélye lenne maga mögött tartani az F1-eseket.”

Ami a büntetése mértékét illeti, így reflektált a Mercedes pilótája: „Kicsit meglepődtem, de őszinte leszek: nem igazán érdekelt. Mert a pontszerző zónán kívül voltam, tegnap pedig nem tudtam kiélvezni Monacót. Élvezni akarom Monacót, szeretném élvezni, ahogy teljes gázzal megyek ezen a pályán, mert ez a világ egyik legjobb pályája.”

„Az utolsó 25 körben éreztem a legjobban magam: üdítő volt, tényleg a határokat feszegettem. És mint mondtam: ha nem csináltam volna ezt, akkor talán 15-16. helyen végeztem volna.”

f1-russell-mercedes-monaco-1

Két időmérő futam helyett Monacóban?

Russell a médiának adott nyilatkozatában egy érdekes elképzelést is bedobott, hogy akár Monacóra olyan lebonyolítást is alkalmazhatnának, ahol vasárnap is kvalifikációt rendeznek futam helyett:

„Értékelem, hogy kipróbáltak valamit idén a két kiállással, de határozottan egyáltalán nem működött. A versenyzők számára az időmérő a legüdítőbb pillanata a hétvégének. Elfogadjuk, hogy esetleg nem kellene versenynek lennie? Ez egy időmérős futam.”

„Egyet teljesítenénk szombaton, egyet vasárnap: aki pole-ba kvalifikál, szerez pontot és kap egy kis trófeát, aki vasárnap nyer, az több pontot kap. Mert ez az, amit mi a legjobban szeretünk, és szerintem ti is ezt élvezitek a legjobban nézni. A többiek itt Monacóban meg 99 százalékban pezsgőt isznak a jachton, szóval nem érdekli őket.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: