DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. július 9. szerda
F1

Hamilton meglepődött, Leclerc csalódott

A Ferrari előrelépett a gyenge időmérő után az imolai F1-es futamon, de Leclerc számításait kétszer is keresztülhúzta a safety car – Hamilton ezzel szemben elégedett volt.

Nem jutott Ferrari a Q3-ba az F1-es Emilia-romagnai Nagydíj időmérőjén, a futamon viszont mindkét pilóta előre tudott lépni: Lewis Hamilton a negyedik, Charles Leclerc pedig a hatodik helyen zárt Imolában. Leclerc a futam elején még jól állt, de a két safety car-fázis megnehezítette az életét, Hamilton viszont elégedett volt a tempóval és a stratégiával, sőt, úgy érzi, ha nincs a safety car, akár a dobogó is meglehetett volna hazai közönségük előtt.

hamilton-leclerc-imola



A Ferrarinak nem sikerült hazai pályán kiemelkedőt alkotni az időmérőn, hiszen a 2024-es Kanadai Nagydíj óta először egyik autójuk sem jutott be a Q3-ba, a versenyen azonban mindkét versenyző előrelépett – ám eltérő hangulatban értékelték a hétvégét. Leclerc a hatodik helyen zárt, miután jókor hajtott a bokszba a korai kerékcserére, de a későbbi safety car-fázisokkal szerinte balszerencséje volt:

„Nagyon csalódott vagyok. Minden jól alakult az első szakaszban, aztán jött a virtuális safety car, ami sok pozíciónkba került. Aztán a második safety carnál ismét több helyet buktunk, mivel túlmelegedtek az abroncsaink, és nem tudtuk lecserélni őket, mert már nem volt mit feltenni” – mondta Leclerc arra utalva, hogy egy harmadik kiállásnál már csak lágyakat tehettek volna fel, aminek viszont semmi értelme nem lett volna.

leclerc-imola

Leclerc azt is elmondta, hogy nem tudják, miért vannak ennyire messze az élmezőnytől, a versenyen mutatott kemény csatáiról, amelyekben Albon és Gasly is elhagyta a pályát, így nyilatkozott: „Ahogy korábban is mondtam, ez egy olyan futam volt, amikor szívvel kell versenyezni, és néha bizony ki kellett könyökölni a helyet.”

„Ilyenkor nagyon a határon autózol, néha kicsit azon túl is. Pierre esetében egyáltalán nem éreztem magam hibásnak, Alexnél viszont az biztos, hogy határeset volt...” – nyilatkozta a világbajnokság ötödik helyén álló versenyző.

Hamilton elégedett

Lewis Hamilton ezzel szemben elégedetten értékelt, hiszen a negyedik hellyel eddigi legjobb versenyeredményét szerezte Ferrarival: „Egyáltalán nem számítottam erre. Nem tudtam, mire leszünk képesek ennyire hátulról indulva, de az autó remekül működött. A csapat fantasztikus munkát végzett a stratégiával, és hibátlanok voltak.”

hamilton-imola

Hamilton külön kiemelte a közös munkát mérnökével, Riccardo Adamival: „Szerintem lassan kezdünk eljutni oda, ahová szeretnénk, és úgy gondolom, Riccardóval fantasztikus munkát végeztünk a kommunikáció terén.”

„Nyugodt voltam, így szerintem ő is nyugodt tudott maradni, és a csapat is higgadtan hajtotta végre a stratégiát, a bokszkiállások pedig fantasztikusan sikerültek. Összességében tehát szuper volt. Reméltem, hogy lesz még néhány kör, nyilván a biztonsági autó miatt ez elmaradt, pedig talán a dobogóért is harcolhattunk volna.”

hamilton-imola-pit

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: