Nem csak Franco Colapinto tesztelt a héten: ugyancsak Zandvoortban bonyolított le korábbi autós tesztet a McLaren, ahol Lando Norris és Oscar Piastri mellett Alex Dunne is autóba ült, míg a Mercedes Silverstone-ban segítette a Pirelli munkáját a 2026-os esőgumik fejlesztése kapcsán.
Kétnapos esőgumis teszt a Mercedesszel
Kezdjük utóbbival, hiszen a Pirelli szokás szerint megosztott több hivatalos információt is az újabb gumitesztről. A Mercedes egy a 2024-es W15-ösön alapuló öszvérautóval gurult pályára, amelyet igyekeztek a leginkább a 2026-os szabályrendszer által támasztott igényeknek megfelelően átalakítani, hogy releváns adatokat szolgáltathassanak a Pirellinek.
A fókuszban ezúttal az esős abroncsok próbálgatása volt, ennek érdekében mesterségesen fellocsolták a silverstone-i pálya 2,630 kilométeres National nyomvonalát. Szerdán Andrea Kimi Antonelli 103, csütörtökön George Russell 80 kört teljesített, a legjobb köridő 47,560 és 46,190 volt, aminek persze semmi jelentősége nincs.
Annak viszont annál inkább, hogy mire jutott a Pirelli a teszt során. Nos, aki abban bízott, hogy az évek óta kritizált full esős gumikkal előrelépést értek el, annak csalódást fognak okozni Mario Isola, a Pirelli F1-es motorsportfőnökének szavai:
„Az intermediate-ekkel megerősíthettük, hogy a pályán látott fejlődés megfelelt az elvárásainknak, viszont a full esős gumikon szerzett eredmények nem voltak meggyőzők, ezért azokat alaposan elemezni fogjuk a következő napokban, hogy finomhangoljuk a terméket a következő szezonra.”
Legközelebb június 19-én és 20-án a Ferrari fioranói pályáján tesztelik majd az esős gumikat, ám előtte még a Spanyol Nagydíj utáni napokban a Mercedes és a Racing Bulls segítségével dolgozni fognak a 2026-os slick abroncsokon is.
Első F1-es tesztjét teljesítette a McLaren neveltje
Mindeközben Zandvoortban is több F1-es autó motorja felbőgött, hiszen egyfelől ott vett részt TPC-teszten a jövő héten már versenykörülmények között is az Alpine-ba beülő Franco Colapinto, másrészt pályára gurult a McLaren is egy 2023-as versenygéppel (a szabályok szerint ez a legfrissebb technika, amellyel ilyen gyakorlás lebonyolítható).
Azon túl, hogy csütörtökön Norris és Piastri is autóba ült – a hivatalos versenyzők esetén négy napban limitálják a korábbi autós teszteket –, szerdán a McLaren Formula-2-ben szereplő neveltje, Alex Dunne is vezethetett: az utánpótlás-sorozatban idén újoncként már futamot nyerő és összesítésben negyedik helyen álló ír először teljesített tesztet F1-es autóval.