Kommunikáció terén nem végeztek megfelelő munkát, nem pedig arról volt szó, hogy Alexander Albon szembement a csapatutasítással – magyarázta el utólag James Vowles a Formula-1-es Miami Nagydíjat követően.
Bár Lewis Hamilton rádiózása révén a Ferrari kálváriája került fókuszba vasárnap, egy másik csapatnál is adódott némi félreértés csapatutasítás terén: Carlos Sainz fejezte ki neheztelését amiatt, hogy Albon akkor előzte vissza őt a futam első fázisában, amikor közölték vele, hogy nem fogja őt támadni a thai pilóta.
Albon a versenyt követően utalt rá, hogy hozzá éppen az előzési manőver közben érkezett meg az üzenet, s ezt megerősítette Vowles is a csapat nagydíj utáni videójában – ahol azt is elmagyarázta a csapatfőnök, egyáltalán mi is történt azokban a másodpercekben:
„Üzenetet küldtünk mindkét versenymérnöknek, lényegében azt, hogy Alexnek megbízhatósági problémája van és némi levegőt kell juttatnunk a hűtőibe. Mindkettejükkel közöltük ezt azzal a döntéssel, hogy addig hagyjanak kis szünetet az autók között.”
„Ugyanakkor nem volt egészen világos az üzenet. Olyan tekintetben sem, hogy lehetséges-e előzni vagy sem. Az elsődleges cél az volt, hogy hűtsük az autót.”
„Carlosszal azt az üzenetet közölték, hogy ’Alex nem fog téged támadni’, Alexnek pedig ugyanekkor kommunikálták, hogy ne előzze meg Carlost, de pont csak akkor, amikor már nyitva volt a DRS-e és gyakorlatilag Carlos mellett volt, hogy végrehajtsa az előzést.”
„Szóval nem arról van szó, hogy Alex szembement a csapatutasításokkal: csapatként, szervezetként kell nekünk jelentősen javítanunk, hogyan kommunikálunk a mérnökökkel és milyen gyorsan kommunikálunk a pilótákkal. Amiről mindenkit biztosíthatok, hogy egyszerűen ez nem fog újra megtörténni.”
Vowles azt is megjegyezte, hogy mindettől függetlenül vélhetően amúgy is megcserélték volna a sorrendet a két autó között, mivel Sainz Williamse enyhe sérülést szedett össze a start utáni Albonnal történt koccanás során:
„Miután stabilizáltuk volna őket, több mint valószínű, hogy gyorsan megcseréltük volna az autókat. Ennek az oka, hogy Carlos sérülést szenvedett az első körös incidensben, ami egyre rosszabbá vált. Láthattuk, hogy romlik a padlólemez, ez is volt részben az oka, hogy Alex egyre közelebb került hozzá és vissza tudta előzni.”
„Akkorra már néhány tizedre nőtt a hátrány. Szóval több mint valószínű, hogy megtettük volna ezt, de ez inkább csapatdöntés lett volna, nem pedig az, hogy egy pilóta nem számít arra, hogy támadni fogják.”
A Williams-vezér hozzátette: megérti Sainz frusztrációját, sőt csalódott is lenne, ha a versenyzői nem lennének bosszúsak hasonló esetben, ugyanakkor hétfőn átbeszélték a történteket. A spanyol amúgy végül a Ferrariktól is elmaradva kilencedik lett Miamiban, Albon viszont az előkelő ötödik helyet csípte meg.