Kínosnak nevezte a felvezető körön elkövetett hibáját és kiesését a Formula-1-es Ausztrál Nagydíjon Isack Hadjar, aki elnézést kért a csapatától. Az viszont jól esett neki, hogy Lewis Hamilton édesapja és az F1-vezérigazgató Stefano Domenicali is vigasztalni próbálta.
Már azelőtt véget ért Hadjar számára a debütáló futama, hogy elkezdődött volna, hiszen rögtön a felvezető körön, az első kanyarkombinációban a falban találta magát a vizes aszfalton. A Racing Bulls újoncát szemmel láthatóan megviselte a korai kiesése, amely után őszintén nyilatkozott a Formula.hu jelenlétében:

„Egyszerűen csak kínos volt, és sajnálom a csapatot. Egyszerűen túlerőltettem, túlságosan megcsúszott a hátulja, és amint elveszítettem az autót, próbáltam korrigálna, de csak utas voltam. Nagyon gyorsan tört ki, nem számítottam rá.”
Hadjar nem fogta a hibáját arra, hogy nem volt még tapasztalata esős pályán az F1-ben: „Előfordulnak ilyen hibák. Csak az töri a szívemet, hogy a szezon ilyen korai szakaszában autót törtem. Nagyon sajnálom a csapatot. Ezzel további tapasztaltgyűjtésről maradtam le, főleg úgy, hogy az első nagydíjam lett volna, és így nem tudtam vizes pályán menni. Bárcsak vezethetnék most!” – nyilatkozta még a futam közben a francia.
Az sem vigasztalta az ifjú pilótát, hogy később több újonctársa, valamint néhány rutinos versenyző is hibázott: „Egyáltalán nem. Azt mondanám, nem volt megfelelő a hozzáállásom, és ennyi. Mind tudjuk, hogy trükkösek a körülmények, és bárkivel megtörténhet. De nem akartam, hogy velem ilyen korán megtörténjen.”
Mit mondott neki Hamilton édesapja?

A közvetítésben is látszott, hogy a kiesése után Lewis Hamilton édesapja, Anthony Hamilton is vigasztalta Hadjart, akinek egyébként épp a hétszeres világbajnok a példaképe.
„Nagyon sokat jelent tudni azt, hogy tudta, hol vagyok, mennyire rosszul érzem magam, és odajött, hogy megnézzem a legrosszabb pillanatomban. Szerintem egyszerűen rendes tőle, tényleg nagyra értékelem” – mondta erről a Racing Bulls újonca, aki azt is elárulta, hogy mit mondott neki Hamilton apja: „Csak annyit, hogy fel a fejjel és javuljak, és tegnap jól mentem.”
Később aztán még az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali is váltott vele néhány szót: „Stefano a versenyzői szobámban látogatott meg, és hasonló dolgokat mondott. Jó érzés érezni a támogatást. Egyszerűen csak jó.”