A 2025-ös átmeneti szezonja lesz a Formula-1-nek: ebben az évben zárul le a 2022-ben induló, négyéves szabályciklus, 2026-ben pedig teljesen új karosszériára, aerodinamikára és motorokra vonatkozó szabályok érkeznek. A logikus útnak az tűnne, hogy az utolsó évben a csapatok már nem áldoznak nagy erőket a kifutó szabályrendszer alapján készült autóra, inkább a 2026-os felkészülésre fordítják a kapacitást.
Különösen a 2024-es konstruktőri világbajnokságban első két helyen végző Ferrari és McLaren esetében gondolhatnánk, hogy az eredményes koncepciót viszik tovább, nagyobb újítás nélkül, közben pedig arra koncentrálnak, hogy 2026-ot a legfelkészültebben kezdjék meg.
Nem ez a helyzet az olasz La Gazzetta dello Sport beszámolója szerint. A lap arról ír, hogy mindkét istálló jelentősen alakít 2024-es modelljén, ahelyett, hogy csak finomítana a bevált koncepción. A lap szerint a McLaren műszaki igazgatója, Rob Marshall felügyelete alatt több hasonlóságot találtak a jelenlegi szabályrendszer és a 2026-os előírások között, így be tudnak építeni olyan koncepciókat az MCL39-be, melyek átvihetők a folytatásra is.
Hasonló a helyzet a Ferrarinál: az SF-25 már ismert fő újdonsága a vonórudas első felfüggesztés lesz az eddigi tolórúd helyett. Egyetlen szezonra ilyen jelentős változás nem lenne indokolt, a Ferrari azért tervezte át az első felfüggesztést, mert 2026-tól is vonórudat akar használni.
A Gazzetta hozzáteszi, nem csupán a McLarennek és a Ferrarinak jutott eszébe ez a tervezési stratégia, sok más csapat is gondolkodik megoldásokon, melyekkel már idén 2026-ra készülhetnek.
„Bátor kockázatokat” vállal a McLaren
A hírrel egybevág Zak Brown korábbi nyilatkozata, melyben arról beszél, a McLaren nem csupán apró átalakításokat tervez autóján.
„Nem azt mondjuk a csapatban, hogy kicsit változtassunk itt és ott. Az autónk már eléggé jó. Felkerül a jövő évi autóra pár dolog, amely bátor kockázatnak nevezhető. Úgy gondolom, csak akkor kerülhetsz az élre, ha megpróbálsz legyőzni mindenkit, ellentétben az előző év eleji hozzáállásunkkal, ami az volt, hogy legyünk olyan jók, mint ők. Most azt mondjuk: győzzünk le mindenkit” – mondta a McLaren vezérigazgatója.