DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. január 8. szerda
F1

„Rosszul kezeltem az érzelmeimet” – Hamilton

Az utolsó mercedeses versenyére készülő hétszeres F1-es világbajnok: sokkal nehezebb volt a búcsúéve érzelmileg, mint arra előzetesen számított.

A hétvégén lezárul egy korszak a Formula-1 történetében és Lewis Hamilton pályafutásában, hiszen az Abu Dhabi Nagydíjon fogja utolsó versenyét teljesíteni a Mercedes színeiben, amellyel a sportág valaha volt legsikeresebb csapat–versenyző párosítását alkották az elmúlt 12 esztendőben.

A csütörtöki sajtótájékoztatón a jövőre már a Ferrarinál szereplő brit felidézte a búcsúév nehézségeit: „Az év eleji első találkozó Totóval [Wolff, a Mercedes csapatfőnöke] kínos volt természetesen. Úgyhogy a kezdettől fogva kínos volt. Az azt követő napon elvittem a csapat egy részét paintballozni, és épp akkor tudták meg. Rengeteg lövést kaptam aznap, több horzsolásom is volt. Aznap tényleg belém szálltak!”

f1-hamilton-abudhabi-day0-2



„Úgy gondolom, végső soron számítottam rá, hogy nehéz lesz, de erősen alábecsültem, mennyire” – ismerte el a Formula.hu jelenlétében Hamilton. „Már nagyon korán megterhelte a kapcsolatunkat. Időbe telt, mire az emberek túljutottak, túlléptek rajta.”

Bár nyert két futamot is 2024-ben, összességében meglehetősen hullámzó idényt teljesített Hamilton, aki különösen az időmérőkön szenvedett látványosan: legutóbb Katarban maga is úgy nyilatkozott keserűen, hogy „már nem gyors”. A 39 éves pilóta szerint ezek a megszólalások arról árulkodtak, hogy nem kezelte jól a búcsúesztendő érzelmeit:

„Ez egy rendkívül érzelmes év volt számomra, és szerintem nem a legjobban kezeltem ezeket az érzelmeket. Sokan itt voltatok az egész karrierem során, szóval néhányan láttátok szerintem a legrosszabb és a legjobb oldalamat is. Nem fogok egyikért sem bocsánatot kérni, hiszen én is csak emberből vagyok, és nem mindig cselekszem helyesem.”

f1-hamilton-mercedes-abudhabi-day0-1

„Határozottan azt mondanám, az idei év volt az egyik legrosszabb az én részemről ezek kezelését illetően, és azon fogok dolgozni, hogy jobb legyek ebben. De remélem, a jó dolgok és a csúcspillanatok messze felülmúlják a negatívumokat és azt, ahogy ezt kezeltem vagy viselkedtem. És mint mondtam, csak a szép időkre emlékszem.”

Hamilton az F1-es karrierje során még csupán másodszor fog csapatot váltani, de a mostanit sokkal keményebbnek élte meg, mint amikor 2012 végén otthagyta a McLarent a Mercedes kedvéért:

„Az egyértelműen nem volt olyan fájdalmas és nehéz, mint az idei év az érzelmek tekintetében. Szerintem mivel az az év végén történt, sokkal gyorsabban lezajlott és nem volt elég idő arra, hogy mindenkiben leülepedjen a csapaton belül. Úgyhogy ez sokkal érzelmesebb, mert olyan régóta vagyok a csapatnál, és olyan sok mindenen keresztülmentünk együtt.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: