DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

„Ő szúr hátba másokat” – Verstappen Russellről

Nem maradt adós a válasszal Russell kritikája után a négyszeres F1-es világbajnok: szerinte a Mercedes-pilóta sok baromságot kitalál, amiknek semmi értelme.

Még mindig forrnak az indulatok Max Verstappen és George Russell között azok után, hogy előbbi a múlt hétvégi Katari Nagydíjon arról beszélt, hogy elveszítette minden tiszteletét a brit irányába amiatt, ahogy a felügyelőknél büntetést akart kiharcolni számára a Q3-as feltartásért (amiért kapott is egy egyhelyes hátrasorolást).

A szócsörte az F1-es Abu Dhabi Nagydíjon sajtónapján még inkább elszabadult: Verstappen megismételte az állításait, míg Russell azzal hozakodott elő, hogy állítása szerint a holland szombat este azzal fenyegette meg, hogy szándékosan a falba fogja lökni másnap.

f1-verstappen-abudhabi-redbull-day0



Erre az állítása aztán Verstappen reagált a holland médiának nyilatkozva: „Ez máris nem igaz” – idézi szavait a RacingNews365.com szakoldal. „És nem is káromkodva mentem be a felügyelői megbeszélésre. De az ilyesmi már meg sem lep. Nézzétek, én csak kifejtem a véleményemet arról, hogy milyen is ő. Ugyanezt csinálta a stewardoknál is: hazudott és összerakott dolgokat, amiknek semmi értelme nem volt.”

„Ez nem igaz, nem így mondtam, megint túloz” – ismételte meg később a regnáló világbajnok, aki kétszínűséggel vádolta meg újfent Russellt: „Tudjátok, mit nem bírok elviselni? Ahogy elfogadhatatlan módon támadott engem a stewardoknál, majd másnap úgy tesz, mintha mi sem történt volna, és megveregeti a vállamat.”

„Úgy vagyok vele, hogy maradjon távol tőlem. Mindenféle baromságot kitalál. Tőlem mindig ugyanazt kapod: itt, otthon, a felügyelőknél – én nem változom meg. De ez nem mondható el mindenkiről. De nem lepődtem meg rajta.”

f1-russell-verstappen-3

„George hátba szúr másokat. Ahogy felhozza ezt a sok baromságot… ő csak egy vesztes” – folytatta Verstappen. „Hazudik és összerak dolgokat, amik nem állnak össze. Én csak elmondtam a véleményemet arról, ahogy a stewardoknál viselkedett. Láthatóan nem tudta ezt kezelni. És a megjegyzései 2021-ről? Pontosan így viselkedett a felügyelőkkel is, ostobaságokat sugalmazva.”

Verstappen hozzátette: abból is eredhet a frusztráció a Mercedes-táborban, hogy sok szakembert csábították át a Red Bull új motorprojektjébe – mintegy ezzel reagálva a brit azon állítására, hogy szerinte sok mérnök fel akart mondani a holland viselkedése miatt.

„Mi nevettünk a végén, hiszen mi nyertük a versenyt” – tette hozzá Verstappen. „Ők indultak a pole-ból, miután kicsinyeskedtek a stewardokkal, de 300 méter után már mögöttünk voltak. Ezzel sem tudok mit kezdeni. Nem azért vagyok itt, hogy legjobb barátok legyünk. Nem ez a célom ebben a paddockban, szóval nem igazán érdekel ez.”

„Nem volt ennyire drámai a helyzet múlt héten a felügyelőkkel. Legközelebb talán viszek magammal zsebkendőt!” – gúnyolódott a végén a 27 éves pilóta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: