DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 2. hétfő
F1

Zhou végre azt tehette, amiben a legjobb

Karrierje legjobb eredményének beállításával szerezte meg csapata idei első pontjait a nap versenyzőjének választott Guanyu Zhou, aki minden esélyt meg akar ragadni az F1-es visszatérésre.

Talán még a futamgyőztes Max Verstappennél is nagyobb sztárként kezelte csapata a Sauber idei első pontjait megszerző Guanyu Zhout, aki karrierje várhatóan utolsóelőtti nagydíján a 8. helyen ért célba – ezzel beállította eddigi legjobb F1-es helyezését. „Nagy megkönnyebbülés ez, nem is az öröm a jó szó erre, hanem a megkönnyebbülés” – kezdte értékelését a kínai versenyző.

zhou-katar-1



„Nagyon hosszú év van mögöttünk, a szezon elején nem is gondoltuk volna, hogy lehet olyan autónk, amivel pontokért lehet harcolni. De mióta Vegasban megérkezett az új csomag, sokkal magabiztosabb vagyok, a mai pedig egy nagyon intenzív verseny volt” – mondta, majd kitért arra, hogy a csapat számára mennyit jelentett az eredmény:

„Ez mindenki számára elismerés, nehéz szezon volt, rengeteg változás volt a csapatnál, emberek érkeztek és távoztak, sok újdonsághoz kellett alkalmazkodnunk” – fejtette ki Zhou, hozzátéve: „Ha nem is látszik, a kulisszák mögött az emberek rengeteget dolgoznak, és minden hétvégén abban bíznak, hogy ez majd megtérül. Végül a mai lett az a nap.”

zhou-katar-2

A kínai versenyző azt is hangsúlyozta, hogy neki és csapattársának is kemény volt ez az év:  „Mentálisan megterhelő volt az idei szezon számomra, Valtteri számára és az egész csapatnak is. A remek szombati teljesítmény után tudtuk, hogy ez a legjobb esélyünk, és meg akartuk mutatni, hogy képesek vagyunk rá. Tiszta verseny volt, jól hajtottuk végre.”

„A tévésektől tudtam meg, hogy én lettem a nap versenyzője, köszönöm a rajongóknak, hogy rám szavaztak” – mondta Zhou, majd így folytatta: „Nagyon hiányzott már ez a fajta versenyzés, amikor kerék a kerék ellen küzdünk. Most végre azt tehettem, amiben a legjobb vagyok, mezőnyben harcolni a pontszerzésért. Az utolsó safety car után meg kellett küzdenem a helyemért a friss kemény keveréken.”

zhou-katar-3

A Sky riporterei arra is rákérdeztek nála, hogy számol-e esetleg azzal a lehetőséggel, hogy a GM–Andretti formációval visszatérhet az F1-be, ő azonban azt mondta, hogy egyelőre még az előtte álló Abu Dhabi Nagydíjat tartja szem előtt:

„Senki nem emlékszik az első versenyedre, az utolsóra viszont mindenki. Egyelőre szeretném kiélvezni ezt az egyetlen hátralévő versenyt a csapattal, aztán pedig a lehető legjobb helyzetben szeretném elhagyni a mezőnyt, és várni a visszatérésre. Minden esélyt meg fogok ragadni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: