DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 2. hétfő
F1

„Régóta nem voltunk ilyen versenyképesek száraz körülmények között” – Verstappen

A négyszeres holland bajnok szerint biztató a Red Bull száraz körülmények között aratott győzelme – a gumikat is hatékonyan tudta kezelni, így az utolsó nagydíjon is erős teljesítményt vár.

George Russell-t lerajtolta, a második helyre fellépő Lando Norris összes támadását kivédte – ezzel behúzta a Katari Nagydíj elsőségét Max Verstappen. Bár a rajtot követően izgalmas párharcot vívott a McLaren britjével, majd a második biztonsági autós szakasz újraindításánál is megszorongatta a wokingiak versenyzője, végül Norris 10 másodperces, bokszutca-áthajtásos büntetése miatt visszaesett a mezőny végére – így a regnáló bajnok zavartalanul szelte át a célvonalat.



A leintést követően így értékelt Verstappen: „Nagyon jó verseny volt, bár a tegnapi időmérőn jobb volt az autó. Az első etapunk elképesztően gyors volt, Lando és én nagyjából 1,8 tizedmásodpercre voltunk egymástól, folyamatosan hajtottuk a másikat. Izgalmas volt, remek tapadása van a pályának, az idei évben amúgy is sokáig lehet nyúzni a gumikat.”

„Sokáig el tudtuk emiatt nyújtani az első szett élettartamát – a következőkben már óvatosabbnak kellett lennem a biztonsági autós fázisok miatt. Összességében nagyon elégedett vagyok, régóta nem voltunk ennyire versenyképesek száraz körülmények között: büszke vagyok a csapatunk összes tagjára, hogy ekkora fejlődést tudtak előidézni. Ők is megérdemlik ezt a győzelmet.”

A második biztonsági autós fázis újraindításánál látott pillanatnyi megingását Verstappen a fehér oldalfalú keverékek lassú felmelegedésével indokolta: „A kemény keverékeken elég kicsi a tapadás – ahogy kijövünk a bokszutcából, hidegek, és a biztonsági autó miatt nehezen tudtam felmelegíteni őket.”

„Szinte semmi első tapadásom nem volt, ezért nagyon csúszkáltam, amikor elkezdtem nyomni – emiatt kicsit szoros volt az első kanyarban, de legalább izgalmasabbá tette a versenyt. Ezután viszont végig remek tempót diktáltunk, jó érzés megnyerni ezt a futamot.”

Arról pedig, hogy a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon milyen teljesítményre számít, így nyilatkozott: „Az elmúlt néhány évben elég versenyképesek voltunk ott, így remélem, most is hasonló lesz a helyzet. Optimalizálnunk kell ott is az autót: ha sikerül, ismét nyerhetünk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: