DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

„Kiragadták a kontextusból” – Wolff Hamilton szavatossági idejéről

A Mercedes F1-es főnöke tisztázta, mit értett múltkori szavai alatt, és hangsúlyozta: szerinte a hétszeres világbajnok még mindig nagyon éles a pályákon.

Kissé furcsán hatott Toto Wolff részéről az a néhány mondat, amely a Mercedes által nemrég publikált könyvben jelent meg, s amelyben Lewis Hamilton szavatossági idejéről beszélt a 39 éves pilóta Ferrarihoz szerződése kapcsán:

„Tetszik a helyzet. Segít, mert így elkerüljük azt a pillanatot, amikor azt kell mondanunk a sport legikonikusabb versenyzőjének, hogy be akarjuk fejezni. Oka van annak, hogy miért csak 1+1 éves szerződést írtunk alá. Egy olyan sportág a miénk, ahol a kognitív élesség rendkívül fontos, és hiszem, hogy mindenkinek van szavatossági ideje” – fogalmazott Wolff.

f1-wolff-hamilton-1



A Mercedes csapatfőnökének kijelentése érdekesnek tűnt annak fényében, hogy a szakítás ellenére dicsérni és méltatni szokta Hamiltont. Wolff aztán a BBC Radio 4 adásában tisztázta, hogyan is értette, amit mondott:

„Ezt kiragadtak kissé a kontextusából” – szögezte le. „Amire céloztam, hogy mindannyian öregszünk, üljünk akár autóban, játsszunk a pályán, vagy akár menedzserként vagy vállalkozóóként. És saját magamon is ezt próbálom megérteni, hogy kezdek-e a remekből jóvá válni. Mert a jónak már nincs helye a Formula-1-ben.”

„A saját önértékelésemmel ellentérben szerintem Lewisnál láthatjuk, hogy nagyon is ott van még, amikor az autó rendben van” – hangsúlyozta Wolff. „És mi nem tudtuk megadni neki az autót, hogy a legjobb teljesítményét nyújthassa, és ezen a frusztráción egyenlően osztozunk a csapatban és saját magát illetően.”

„De nagyon is éles. Más, mint volt 20 évesen, ez teljesen világos. A tapasztalata és a versenyteljesítménye viszont óriási.”

f1-wolff-hamilton-2

Wolff annak körülményeit is újfent felidézte, hogyan értesült Hamiltontól a ferraris átigazolásról, és miért érezte ő is úgy, valamint a hétszeres világbajnok is, hogy ez az Ezüst Nyilaknak is jót tehet:

„Találkoztunk az oxfordi házamban és alapvetően azt mondta, hogy ez az a lépés, amiről úgy érzi, hogy mindannyiunk számára jó, és neki is, hogy megújulhasson. Minden versenyző szeretne beülni a Ferrariba, és ez a Mercedesnek is jó, hiszen 12 éve együtt vagyunk már, szóval talán mi is felfrissülhetünk. És ő is ezt mondta nekem.”

„Eleinte nyilván kissé meglepetésként hatott, mivel a szezon elején jártunk, ami rendkívül szokatlan. De azt is gondolom, hogy igazságos is volt az, hogy azt mondta: ’figyelj, nagyon korán szólok nektek, talán kissé kellemetlen lesz idény közben, de így elhelyezheted a csapatod és magad a következő évekre’.”

A Hamilton és Wolff, illetve a csapat között kissé talán megváltozó kapcsolatról a Pitwall hétfői adásában is szót ejtettünk:

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: