DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Ezért fontos a mostani hétvége a Ferrarinak

Fontos lesz a Ferrari számára az austini hétvége, ugyanis versenyzőik szerint itt dől el, hogy valóban működnek-e a csapat korábbi fejlesztései, és hogy lesz-e esélyük a konstruktőri bajnoki címre.

A Ferrari igazán erősen kezdte az idei szezon nyári szünet utáni második felét: Monzában, hazai pályán Charles Leclerc behúzta a futamgyőzelmet, míg Bakuban egy második hellyel ajándékozta meg csapatát. A Ferrari az Olasz Nagydíj előtt hozott fejlesztéseinek tudja be az erős futamok sorozatát, pilótáik azonban a soron következő USA Nagydíj előtt figyelmeztettek: csak most, Austinban fog eldőlni, hogy valóban működnek-e az újítások a tradicionálisabb pályákon is.

„Monza után minden egyes pályával egyre inkább elkezdtünk hinni abban, hogy szinte mindenhol működnek a fejlesztések, amiket hoztunk. De mindig is azt mondtam, hogy addig nem tudjuk meg, mennyit javultunk az olyan pályákhoz képest, mint Spa és Zandvoort, ahol ezelőtt szenvedtünk, amíg el nem megyünk egy olyan normális pályára, mint Austin. Szerintem ez lesz az eddigi legfontosabb teszt nekünk. A következő néhány futamon dől el, mennyire hihetünk a konstruktőri bajnoki címben” – idézi Carlos Sainz szavait a Motorsport szaklap.



„Ha innentől kezdve a hátralévő futamok mind olyanok lennének, mint Szingapúr, Baku és Monza, hinnénk benne, hogy megnyerhetjük. Ha az olyan sztenderdebb pályákon – mint Austin, Mexikó és Brazília – azt látjuk, hogy elkezdünk visszaesni úgy, mint Spában és Zandvoortban, akkor elveszítjük a hitünket” – mondta a spanyol.

Charles Leclerc is egyetértett abban csapattársával, hogy sok minden ki fog derülni a mostani hétvége során. A monacói bízik benne, hogy istállója megtalálta a helyes utat jelenlegi autójukkal.

„Természetesen nagyon fontos hétvége, de nem mondanám, hogy fontosabb, mint bármely másik hétvége, ahova fejlesztéseket vittünk. Nehéz volt azokat a fejlesztéseket megítélni, amiket az elmúlt futamokra hoztunk. Most jó a pálya arra, hogy értékeljük őket, és reméljük, hogy jó visszajelzéseket kapunk róluk, mert úgy hisszük, hogy jelenleg ez a helyes irány. Remélem, nem tapasztalunk valami újat, amit nem értünk. Bízok benne, hogy a jó irányban haladunk, és reméljük, olyan eredményeket tudunk szállítani, amilyeneket várunk tőlük” – mondta a pilóta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: