DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

Colapinto: Nehéz lesz 2025-re F1-es ülést szerezni…

Bár a Williams beugró újoncának feltett szándéka az F1-ben maradni, ő is elismeri: nem feltétlenül mellette szólnak az esélyek az utolsó elérhető helyet illetően.

Franco Colapinto az idei Olasz Nagydíjon mutatkozott be a Formula-1-ben azok után, hogy a Williams a zandvoorti hétvége után úgy döntött, hogy lecseréli az alulteljesítő és James Vowles csapatfőnök elmondása alapján a fejlődés jeleit nem mutató Logan Sargeantot.

A Formula-2-ből felemelt akadémista pedig az eddigi három versenyén meghálálta a bizalmat, hiszen egyből sokkal közelebb volt tempó tekintetében a csapattárs Alexander Albonhoz, akit Szingapúrban már le is győzött, előtte Bakuban pedig az első F1-es pontjait is megszerezte.

f1-colapinto-williams-1_2



Ennek ellenére Colapinto megbízatása egyelőre csak az idei hátralévő nagydíjakra szól, hiszen az már korábban eldőlt, hogy jövőre Carlos Sainz érkezik Albon mellé. Viszont az idei teljesítménye okán sokan szeretnék jövőre is F1-es autó volánjánál látni az argentin.

Reálisan erre egyetlen csapatnál lehet lehetősége: a 2026-ban az Audi gyári alakulatává váló Saubernél. Vowles saját bevallása szerint be is ajánlotta a Stake-hez Colapintót, ám sajtóhírek szerint a hinwili alakulat közel jár a megállapodáshoz Valtteri Bottasszal a hosszabbításról, és a finn mellett még leginkább az F2-es bajnoki éllovas Gabriel Bortoleto, valamint újabban Mick Schumacher nevét emlegették opcióként.

Colapinto maga is tisztában van vele, hogy kevés az esélye egy 2025-ös ülésre, ugyanakkor feltett szándéka hosszabb távon megvetni a lábát az F1-ben – minderről a The Fast and the Curiousnek beszélt az ifjú pilóta:

f1-colapinto-williams-2_2

„Az az álmom, hogy a Formula-1-ben maradjak, ezért dolgozom” – jelentette ki. „Versenyről versenyre haladok. Idén egy csodálatos lehetőséget kaptam, amelyet két kézzel ragadtam meg, de a célom az, hogy a Formula-1-ben maradjak.”

„Azért jöttem, hogy itt is maradjak, ez a valóság, szóval minden tőlem telhetőt megteszek, hogy mindenkinek megmutassam, mire vagyok képes, és hogy megérdemlek egy ülést a Formula-1-ben. Jól teljesítek jelenleg, szóval minden a megfelelő irányba halad.”

„Persze az ülés szempontjából nagyon nehéznek ígérkezik ez a következő évre. Nem gondolkodom 2025-ön, legalábbis nem igazán, teljes mértékben az idei évre koncentrálok és arra, hogy mit kell csinálnunk ezzel a nagyszerű lehetőséggel, amit 2024-re kaptam, és hogy erősen fejezzem be a szezont, aztán pedig meglátjuk, mit fogok csinálni 2025-ben. Lesz idő decemberben, amikor véget ér az idény, hogy átgondoljuk, mit fogok csinálni.”

Colapinto amúgy egy másik interjúban arról is beszélt, hogy függetlenül a 2025-ös utolsó elérhető üléstől, szeretne a Williams kötelékeiben maradni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: