DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

Utolsó nagy fejesztési csomagját hozza az F1-es USA Nagydíjra a Mercedes

Toto Wolff szerint Szingapúr óta dolgoztak ezen, de tudják, hogy a sprintformátum megnehezíti majd a dolgukat. Tavaly kifogott rajtuk a COTA, idén ezt elkerülnék.

Az utóbbi hetekben az őszi szünet alatt nem kellett gyárat bezárni, és gőzerővel zajlottak a fejlesztések minden F1-es csapatnál – a Mercedesnél pedig bevallották, hogy hoznak egy komolyabb csomagot, és nem csak Austinra, hanem a következő szezonra is összpontosítanak.

„Szingapúr óta keményen dolgozunk, elemezzük a teljesítményünket, és azt, hogyan tudunk javítani” – mondta Wolff az USA Nagydíj felvezetőjében.

„A szezon utolsó fejlesztési csomagját visszük Texasba, és az a célunk, hogy csökkentsük a lemaradást az élen. Hasznos információkkal is szolgál majd, amelyek segítenek a 2025-re vonatkozó fejlesztési irányunk kijelölésében.”

f1-mercedes-russell



A W15 frissítéseit ráadásul nem lesz könnyű igazán kipróbálni, hiszen a hat idei sprinthétvégéből a negyedikre a Circuit of the Americas pályán kerül sor.

„A sprintformátum ezen a hétvégén visszatér, és a legjobb formánkat kell nyújtanunk ahhoz, hogy a fejlesztési csomagot hatékonyan tudjuk bevezetni” – magyarázta Wolff. 

„A COTA egy fantasztikus pálya, de tavaly kifogott rajtunk. A nagy sebességű vonalvezetése, valamint a göröngyös felülete kihívást jelent az autó és a pilóta számára egyaránt. Nagyon várjuk már ezt a versenyt.”

A várakozások szerint több csapat is most hozza el a 2024-re szánt utolsó komolyabb fejlesztéseit, a Red Bullnál ki is mondták, hogy most szeretnék korrigálni az utóbbi hónapokban tapasztalt problémákat.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: