DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Binotto nem igazolta volna le Hamiltont a Ferrarihoz

A Ferrari korábbi főnöke nem szerződtette volna le Lewis Hamiltont Maranellóba, Frederic Vasseur és Charles Leclerc viszont egyetértettek a döntés meghozatalában.

2025-től Lewis Hamilton viseli majd Charles Leclerc mellett a Ferrari színeit, ez viszont néhány évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, hiszen Mattia Binotto, az olaszok korábbi csapatfőnöke a Corriere della Sera olasz lap kérdésére válaszolva kijelentette: ő nem igazolta volna le a Mercedes brit pilótáját.

„Nem. De jól tette, hogy leigazolt a Ferrarihoz, egyetértek ezzel a döntésével. A Ferrari más pilótákra fókuszált. És ha Leclerc a tehetség, akkor szerintem őt kell valamilyen módon elkísérni a célig” – mondta Binotto.



Frederic Vasseur, a Ferrari jelenlegi csapatfőnöke, aki végül elcsalogatta a Mercedestől a hétszeres világbajnokot, elmondta: Leclerc mindig is támogatta Hamilton leszerződtetését a maranellóiakhoz.

„Charles mindig egyetértett velem, és emiatt igyekeztem igazán (leigazolni Hamiltont – a szerk.). Fontos, hogy ugyanaz legyen az elképzelésünk, viszont az is igaz, hogy nem szabad olyan versenyzőket szerződtetni, akik barátok. Ugyanabba az irányba kell nyomnunk a csapatot. Fontos, hogy intelligens versenyzőnk legyen” – magyarázta Vasseur a Formu1a.uno oldalának.

 

Leclerc maga is kiemelte a The Race szaklapnak, hogy örül, ha kihívást jelentenek számára csapattársai: „Amióta megérkeztem a Formula-1-be, nagyon szerencsés voltam. Ahelyett, hogy azt reméltem, hogy lesz mellettem egy második számú pilóta csapattársként, úgy véltem, hogy az sokkal jobb, ha a legjobb versenyző a csapattársam. Nagyon-nagyon gyors versenyzők voltak eddig mellettem, akik segítettek nekem fejlődni, és úgy érzem, Lewistól is sokat fogok tudni tanulni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: