DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Ricciardo felidézte Verstappen támogató üzenetét

A vélhetően az F1-ből távozó ausztrál elmondta: a korábbi rivalizálásuk ellenére komoly tisztelet és barátság alakult ki közöttük a címvédővel.

Bár hivatalos megerősítés mostanáig sem érkezett a Red Bulltól és a Visa Cash App RB-től, minden jel és sajtóértesülés arra utal, hogy a vasárnapi Szingapúri Nagydíj volt Daniel Ricciardo utolsó futama a Formula-1-ben, és az őszi szünet után már Liam Lawson ül az autójába.

Ricciardo a legnagyobb sikereit a Red Bullnál eltöltött öt éve során érte el, egy kivételével az összes futamgyőzelmét ebben az időszakban aratta. Ez idő alatt pedig bő két és fél szezonon át volt a csapattársa Max Verstappennek is, és annak idején nagyjából egy szinten tudott teljesíteni a mostanra háromszoros F1-es világbajnokká avanzsáló hollanddal, sőt olykor le is győzte – jóllehet, végül nem kis részben azért távozott anno az energiaitalosoktól, mert úgy érezte, kollégáját jobban támogatják.

f1-ricciardo-verstappen-1



Mindenesetre az akkori rivalizálás ellenére Ricciardo állítja, hogy remek a viszonyuk Verstappennel, és még azt is felidézte, hogyan támogatta őt az idei évad elején látott küszködése során – minderről a Sky Sports F1 kamerái előtt beszélt az ausztrál:

„Vicces dolog ez, hiszen csapattársakként egyszerűen jobban megismeritek egymást. Sok időt töltötök együtt. Professzionális szempontból belemászhattok egymás fejébe. Kiismertem, hogyan gondolkodik, és ő is kiismerte, én hogyan gondolkodom.”

„Furcsa intim kapcsolat ez. Komoly rivalizálás volt közöttünk, de szerintem nagyon élveztük is, és nagy tisztelet alakult ki egymás iránt.”

„Úgy gondolom, Max nyilván egy nagyszerű versenyzővé fejlődött, de egyúttal egy roppant érett fiatalemberré is. Mindig is elismerte a barátságunkat és támogató volt: még idén Japán után is, amikor rengetegen kritizáltak, ő volt az egyike azon keveseknek, aki küldött nekem üzenetet és azt mondta: ’Haver, fel a fejjel, tudjuk, mire vagyok képes, ne hallgass a zajra!’. Nagyon tisztelem és nagyra értékelem őt.”

f1-ricciardo-verstappen-2

Verstappen: Daniel egy gyors versenyző és remek fickó

Természetesen Verstappent is megkérdezték Ricciardóról a szingapúri hétvége során, s a vb-éllovas is szép szavakat mondott volt csapattársáról:

„Daniel és az én kapcsolatom természetesen régre nyúlik vissza. Mindig remek volt a kapcsolatunk, nagyszerű volt a barátságunk, és nagyon tiszteltük is egymást. Egyszerűen csak egy remek fickó, jól kijövünk egymással.”

„Egyikünk sem hamis személyiség, könnyedek vagyunk. Biztosan úgy fognak emlékezni rá, mint egy nagyon gyors versenyzőre, szerintem ezt mindenki tudja róla, de úgy is, mint egy nagyszerű srác a paddockban.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: