DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

„Nem érdemelték meg, hogy eltúlozzuk a dolgot” – az FIA a McLaren szárnyáról

Egyértelmű az FIA álláspontja: szabályos a McLaren „mini-DRS-es” hátsó szárnya, nem érdemel eltúlzott intézkedést a brit istálló ügye. A szakember szerint hamarabb is lehetett volna szólni.

Az elmúlt napokban nagy port kavart a McLaren „szárnybotránya”. Több csapat is nemtetszését fejezte ki az Azerbajdzsáni Nagydíj után, mivel a wokingi istálló autójának hátsó szárnya nagy sebességnél úgy hajlott, hogy egy „mini-DRS-t” hozott létre, a rivális istállók szerint pedig emiatt előnyt élvezett a gárda – a keletkező rés DRS-ként funkcionált. Az FIA közleményben reagált az ügyre: az alkatrész minden előírt teszten átment, viszont folyamatosan figyelni fogják az adatokat, és ha szükségesnek érzik, változtatásokat fognak eszközölni.

Pénteken az Autosport szaklap arról számolt be, hogy az FIA arra kéri a McLarent, hogy változtassa meg a problémás alkatrészt, noha azt szabályosnak találták. Most Nikolas Tombazis, az FIA együléses szériákért felelős igazgatója a Sky Sports olasz csatornájának nyilatkozott az üggyel kapcsolatban.



„Megbeszéltük a dolgot a bakui verseny után. Általában pénteken szoktak minket megkeresni a csapatok, ha kifogásolnak egy alkatrészt. Meg kell jegyeznünk, hogy a McLaren minden teszten átment, ez nagyon fontos, mindennek eleget tettek, ami a technikai szabályzatban elő van írva. Ennek alapján számunkra nem tűnt helyesnek, hogy utólag cselekedjünk. Minden csapattal – kivétel nélkül, még azokkal is, akik most éppen a leghangosabbak – megesett már, hogy jól jártak emiatt a hozzáállás miatt” – mondta Tombazis.

„Véleményem szerint ez volt a helyes döntés, nem érdemelték meg, hogy eltúlozzuk a dolgot. Ez az egész természetes, hiszen nagyon szoros a bajnokság. Bakuban éppen úgy sütött a nap, hogy kiemelte ezt a jelenséget az autón. Monzában és Spában nem ez volt a helyzet, ott senkinek sem tűnt fel. Ha valaki akkor szól nekünk, akkor talán hamarabb cselekszünk” – magyarázta a szakember.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: