DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 11. péntek
F1

„Nem tudtam felvenni a ritmust” – Piastri hátránnyal kezd Szingapúrban

Bár Bakuban futamot nyert, Szingapúrban döcögős pénteket zárt a McLaren ausztrálja: Piastri egyelőre nem találja az MCL38-as tempóját, míg Norris az élen zárta a második edzést.

Az első edzést hatodikként, csapattársa mögött közel fél másodperces hátrányban, míg a második gyakorlást már ötödikként, ezúttal héttizedes lemaradással zárta Oscar Piastri Szingapúrban. Az ausztrál az első felvonás elején később kezdett, mint a többiek: a kerékcserék gyakorlásánál a bal hátsó gumi csak hosszas közbenjárás segítségével jött le, így némi időt vesztett a gyakorlásból.



Ám Piastri elmondása szerint nem az incidens zavarta meg ennyire – egyelőre ő maga sem érti, hova tűnt a tempója: „Közel sem kezdődött ideálisan a napom, de nem gondolom, hogy nagy hatással lett volna a teljesítményre. Egyértelműen nehéz péntekem volt, de máson múlt. Nem tudtam felvenni a ritmust – az autó tempója erősnek tűnik, csak nem tudtam kihozni belőle. Dolgozni fogok ezen.”

„Kicsit kényelmetlenül éreztem ma magam, kérdéses, hogy miért. Nagyjából egyik köröm sem úgy sikerült, ahogy szerettem volna... Az az elsődleges, hogy holnapra megtaláljam a tempót, és jobban ráérezzek az autóra, majd a határokat is kikísérletezzem. Van min dolgoznom, de a tempónk ígéretes – közel vagyok az élhez, de nagyobb a távolság köztem és Lando között, mint kellene.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: