DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Verstappen: A legfontosabb, hogy Norris előtt végezzek

Max Verstappen mindössze a hatodik rajtkockából vághat neki a bakui futamnak, legfőbb bajnoki kihívója, Lando Norris viszont még ennél is rosszabb helyzetben van, a brit ugyanis már a Q1-ban kiesett.

Idén először fordult elő, hogy Sergio Perez időmérőn legyőzte Max Verstappent: a mexikói versenyző a negyedik helyre kvalifikálta magát, míg a világbajnoki címvédő holland versenyző csak a hatodik pozícióból rajtolhat.



Habár Perez úgy nyilatkozott az időmérőt követően, hogy végre jó irányt vettek az autó fejlesztésével, Verstappen meglehetősen kritikusan fogalmazott a Red Bull vezethetőségét illetően.

„Folyamatosan pattogott az autó. Nagyon precíznek kell lenni, minden kis dologért büntet az autó, a Q3-ban pedig ez meg is történt. Az utolsó gyorskörömön már az 1-es kanyarban nem éreztem az autót, egyszerűen folyamatosan pattogott. Természetesen nem akartam őrült rizikót vállalni, hogy végül a falban kössek ki” – mondta Verstappen.

A háromszoros világbajnok ezt követően arról is beszélt, hogy a legfontosabb célja Lando Norris előtt célba érni, aki mindössze a 15. helyről rajtolhat.

„A legszebb dolog természetesen az lenne, ha Lando előtt tudnék végezni – ez a legfontosabb. Jó tempója volt az időmérőn, nem arról van szó, hogy azért rajtól a mezőny végéről, mert nincs meg a sebessége” – tette hozzá Verstappen.

Arról, hogy pontosan mi történt Norrisszal az időmérő edzésen, ide kattintva olvashattok bővebben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: