DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Sainzot meglepte, hogy harcban vannak a vb-címért

Sainz szerint a versenyek jó végrehajtásának köszönheti a Ferrari, hogy közelebb állnak a bajnoki éllovashoz, mint 2018 óta bármikor a szezon e szakaszában.

Bár jelenleg kis túlzással minden a McLarenről szól az F1-ben, akik már a hétvégén letaszíthatják a Red Bullt a konstruktőri tabella éléről, nem feledkezhetünk meg a Ferrariról sem, akik 39 egységnyi hátrányban vannak az energiaitalosok mögött, s mivel egy sprinttelen hétvégén is 44 pont szerezhető, nyugodtan fogalmazhatunk úgy, hogy ők is lőtávolságban vannak.

A Scuderia tavaly a szezon kétharmadánál tavaly 232, a remekül induló tavalyelőtti évben 135 pont hátrányban volt az éllovas Red Bullhoz képest, míg a számukra relatíve szintén jól alakuló 2017 és 2019 közötti időszakban sorrendben 62, 25, illetve 154 egység volt a lemaradás az akkori éllovas Mercedesszel szemben, azaz nyugodtan állíthatjuk, hogy 2012 óta csak egyetlen alkalommal álltak ilyen jól az utolsó harmadra fordulva.

sainz-leclerc-baku-1



A hétvégi Azerbajdzsáni Nagydíj sajtónapján a maranellóiak távozó versenyzője, Carlos Sainz elismerte, a maga számára is meglepő, hogy a Monaco utáni időszak nehézségeit követően még versenyben vannak a bajnoki címért. A spanyol szerint ennek kulcsa, hogy a csapat jól hajtja végre a versenyeket, és kiváló a csapatmunka Charles Leclerc-rel:

„Volt egy erős első harmadunk, egy rossz második harmadunk, most pedig belépünk a szezon utolsó harmadába. A szezon középső része rosszul sikerült, de még mindig harcban vagyunk. Ez mutatja, hogy milyen messzire jutott ez a csapat a versenyek végrehajtását tekintve, és akkor is sikerül begyűjteni a pontokat, amikor az autó nem úgy teljesít, mint a szezon elején, vagy mint Monzában” – mondta, majd így folytatta:

sainz-leclerc-baku-2

„Ez tartott bennünket a harcban. Úgy gondolom, hogy a két pilóta is teljesít, mert szerintem mindketten nagyon kiegyensúlyozottak vagyunk, mindig egymás mellett vagyunk, mindig segítjük egymást, mindig pontokat gyűjtünk, mi ketten maximalizáljuk az autóban rejlő lehetőségeket” – mondta a spanyol.

Sainz bízik abban, hogy az előrejelzéseknek megfelelően erősek lesznek Bakuban és Szingapúrban, de mint rámutatott, óvatosnak kell lenniük, mert Austinban a pálya karakterisztikája miatt visszatérhet a Zandvoortban látott forma: „Most jó eredmények születhetnek, de talán kissé hamisak is, mert ha Austinba visszatérve az autó olyan lesz, mint Zandvoortban volt, akkor hátrányban leszünk.

sainz-leclerc-baku-3

„Futamról futamra haladok, és meglátjuk, hova jutunk. Amikor egy tizeden belül vagyunk egymáshoz képest, lehetetlen megjósolni, hogy hol fogsz végezni, hogy egy tizeddel előrébb vagy egy tizeddel hátrébb leszel” – mondta, majd hozzátette:

„Megpróbáljuk a maximumot kihozni azokból a pályákból, melyek potenciálisan egy kicsit jobbnak tűnnek számunkra. Próbálunk egy jó hétvégét teljesíteni, lesznek keményebbek is, aztán meglátjuk, hol állunk majd az év végén.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: